Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

Dömötör Gábor 2026-01-15 10:11:25
A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

A tegnapi, kissé ironikus hangvételű cikkünk után Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) egy hosszabb Facebook-bejegyzésben reagált a hólapátos jelenetre és a Városstratégiai Bizottság rendkívüli ülésére. A polgármester már az elején világossá tette, hogy ő nem performanszra, hanem szakmai egyeztetésre készült, és eredetileg azért kezdeményezte az ülést, hogy a hóhelyzetről részletes tájékoztatást kapjanak a városi szolgáltatótól és az állami útkezelőtől.

Fotó: Fekete Dávid Facebook

Pintér felidézte, hogy január elején kérte Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) bizottsági elnököt az ülés összehívására, ám az végül csak tegnap valósult meg, a frakcióvezető kampány teendői miatt. Szerinte végül a hangsúly nem a hóeltakarítás tényleges problémáin, hanem a szokásos politikai támadásokon volt. „Nagyon készültek, még hólapátot is hoztak magukkal. Csak azokat a szakmai kérdéseket és javaslatokat hagyták otthon, amik a város javára válhattak volna” – írta a városvezető.

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, a hangulat ellenére érdemi munka is zajlott. A bizottsági ülésen részletes tájékoztatást kértek és kaptak a Győr-Szol Zrt. és az állami útkezelő hóeltakarítási és síkosságmentesítési gyakorlatáról, valamint az aktuális intézkedési tervről. Pintér szerint valódi, a lakosságot érintő kérdések elsősorban Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) részéről hangzottak el, míg a fideszes tagok inkább politikai vitákba bonyolódtak.

A bejegyzés egyik kulcspontja, hogy Pintér és Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) konkrét szakmai javaslatcsomagot terjesztett elő a Győr-Szol téli működésével kapcsolatban. Javasolták többek között, hogy a cég tegye nyilvánossá a hóeltakarítási intézkedési tervét, vizsgálja meg az alternatív síkosságmentesítési technikák alkalmazását, valamint térképezze fel azokat az útszakaszokat és gyalogos útvonalakat, ahol a jelenlegi gyakorlat nem elégséges. Emellett szóba került a sótartalékok előzetes lekötése, valamint az is, hogy egyértelműbben kommunikálják: mi az önkormányzat, mi az állam és mi a lakosság feladata.

Pintér szerint ezek a javaslatok végül - minden vita ellenére - átmentek, a Városstratégiai Bizottság úgy döntött, hogy a Győr-Szol 60 napon belül megvizsgálja azok szakmai és pénzügyi megvalósíthatóságát, és erről visszajelzést ad a testületnek. A polgármester a bejegyzésben ugyanakkor nem hagyta szó nélkül Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) felszólalását sem, amelyben szerinte egyszerre kérdőjelezte meg a javaslatok hiányát és a javaslattételi jogukat. „Csak a szokásos tempó” - fogalmazott.

A poszt végén Pintér Bence igyekezett leválasztani a politikai vitát a mindennapi munkáról. „Köszönöm a hóeltakarításban és a síkosságmentesítésben részt vevők munkáját” - írta, hangsúlyozva, hogy a kritikája nem a dolgozóknak, hanem a fideszes politikusoknak szól. Szerinte a hóhelyzet kezeléséből is látszik, miközben a jogköröket elvették a városvezetéstől, a felelősséget továbbra is rajtuk kérnék számon - hólapáttal vagy anélkül.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.