Közel egymilliárd forintnyi közpénzbe fog kerülni a nagykölkdei gumihegy megszüntetése

Farkas Bazsi Dömötör Gábor 2026-01-14 15:08:00
V. Németh Zsolt szerint átvágták a gordiuszi csomót, és a Kormányhivatal vállalta magára a 6300 tonna szemét elszállítását, ami szerinte nem veszélyes hulladék.

Ahogy azt szerkesztőségünk korábban megírta, 2011 óta halmozódik Nagykölkeden az a több ezer tonnányi illegálisan lerakott használt gumiabroncs, amelynek jelenlétére a helyi lakosság már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet. A telepen működő TY-RE MIX Kft. engedélyét 2013-ban visszavonták, a döntés 2015-ben jogerőre emelkedett, majd 2019-ben felszámolási eljárás indult a cég ellen, innentől jogszerű tevékenység nem folyhatott volna a területen. Ennek ellenére a gumihalom tovább nőtt: egy másik cég, a Data-Tyre Kft. közvetítésével olyan elkövetői kör jutott be a telepre, amely az abroncsokat évekig akadálytalanul lerakta, miközben a kiürítési per és a hatósági eljárások sorra elakadtak.

Fotó: Farkas Bazsi

Az ügy mára országos méretűvé vált, hiszen Nagykölkeden kívül Lentiben, Devecseren, Sorkifaludon és a Mecsek térségében is találtak illegális gumitelepeket, a nyomozásokat a rendőrség összevonta, jelenleg a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálódik. Tompos Márton (Momentum) szerint az egyik gyanúsított Benkő Ádám, Benkő Tamás, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi ügyvezető igazgatójának testvére; Benkő Tamás korábban Rogán Antal államtitkára volt. Az ügy politikai súlyát jelzi, hogy V. Németh Zsolt (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője korábban részletes közleményt ígért, miközben a felelősség és az elszállítás költségei továbbra is tisztázatlanok.

Fejlemény az ügyben, hogy az országgyűlés nemrégiben hozott egy olyan törvényt - “Lex Nagykölked” - amely lehetővé teszi, hogy a hulladékgazdálkodási rend súlyos megsértése esetén, annak a területnek a tulajdonosát amelyre a szemetet kihelyezték anyagilag mentesítse az állam. Vagyis a hulladék elszállítására nem kötelezik a tulajdonost, helyette az állam áll minden költséget.

Ezt fordította le a nagykölkedieknek V. Németh Zsolt, aki a ma délután tartott sajtótájékoztatóra elhozta a Kormányhivatal végzését, amiben a Szombathelyi Távhőt arra kötelezte, hogy a rengeteg gumit elszállítsák onnan. Mivel a szolgáltató erre nem volt hajlandó, a Kormányhivatal így magára vállalta ezt a feladatot.

“Nem helyes, hogy mások mocskáért közpénzből mi álljunk helyt!” - summázta véleményét a politikus.  Ezzel együtt V. Németh azt is elmondta, hogy jelenleg is folyik egy büntetőeljárás, aminek végén az államnak lesz lehetősége, hogy valamilyen formában kártalanítást kapjon, de ennek a mikéntje homályban maradt.

A gyakorlatban most az fog történni, hogy a Kormányhivatal kiír egy indikaítív közbeszerzést, aminek nyertese aztán megkezdi a hulladék elszállítását, ami nyilván nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de legalább végre valós esély van rá, hogy a gumihegy ne irritálja tovább a nagykölkedi lakosokat. 

Az Ugytudjuk.hu azon kérdésére miszerint 2014 és 2018 között is lett volna felhatalmazása a probléma kezelésére, arra V. Németh Zsolt kitérően azt válaszolta, hogy a bűnözés mindig előrébb tart, mint az üldözése, némileg felmentve magát a felelősség alól. A kábítószeres- és a kiberbűnözés példáját citálva a nemzetközi szabályzás hiányát emlegetve igazából nem adott választ a kérdésünkre, de azt megtudhattuk, hogy régen könnyű volt kijátszani a hulladékgazdálkodási törvényt, de a mostani “Lex-Nagykölked” már nagy szigorral lép fel az elkövetőkkel szemben. 

Mint kiderült, összesen 6 ezer 300 tonna gumi hulladék gyűlt össze, aminek a végfelhasználásról nem tudott pontos információt adni a képviselő, és a többi érintett településsel kapcsolatban sem derült ki, hogy ott van-e remény a szemét hasonló elszállítására. 

A helyi "falu média" kérdésére már nem volt hajlandó válaszolni V. Németh, majd személyeskedő vita alakult ki. Egy helyi lakos kikérte magának, hogy a politikusok mindig is tudták, hogy a lerakott gumi az veszélyes hulladék, egy jelenlévő helybéli hölgy szerint pedig a “képviselő még 2022-ben is leszarta” a problémát. Az sem derült ki, hogy 2019 és 2023 között miért nem volt gazdája az ügynek, miközben ekkor is volt olyan időszak amikor a helyiek szerint a kamionok “éjjel-nappal hordták a nagykölkedi telepre a hulladékot.”

A politikus végül az emelt hangú szópárbajban megveregette a saját vállát, miszerint a problémát ő megoldotta, a kormányközeli érintettségről állítása szerint pedig nem tudott. Végül aztán csak kimondta, hogy az elszállítást közpénzből fogják fizetni, ellentmondva a sajtótájékoztatón korábban kimondott mondatának. Majd távozóban még kikérte magának, hogy valaki egy “gumigerincű” feliratos transzparenssel fejezte ki a véleményét.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.