“V. Németh Zsolt tétlenül nézte, amint egy köztörvényes bűnöző éveken át különösen jelentős mennyiségű illegális hulladéklerakást végzett Nagykölkeden”

Farkas Bazsi 2026-01-06 19:27:33
Nyílt levelet adott közzé Vámos Gábor, a gumitelep felszámolásáért évek óta küzdő helyi lakos.

Napok óta ismét a közbeszéd középpontjába került az az illegális gumitelep, ami Nagykölked határában évek óta halmozódik.

Ahogy a történetet már korábban összefoglaltuk: 

2010 óta húzódik a nagykölkedi illegális gumilerakó ügye. Ekkor jelent meg egy cég a település határában, ahol a tervek szerint gumifeldolgozó üzemet szeretett volna létrehozni. A használt gumik gyűlni kezdtek, de a feldolgozás nem kezdődött meg. A Vas Megyei Kormányhivatal 2015-ben vonta vissza az cég műkődési engedélyét. 

Aztán egészen 2022-ig semmi sem történt az üggyel. Majd 2022 januárjában feljelentést tettek a rendőrségen, a rendőrség 2022 májusában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, majd az ügyészség 2022 júliusában kötelezte őket a nyomozás újra indítására.

Majd 2023-ban a Kormányhivatal is feljelentést tett, és a a terület tulajdonosával, a Szombathelyi Távhővel szemben közigazgatási hatósági eljárást indítottak.

Mindezek ellenére a gumihegy továbbra sem omlott le.

Az ügyet pár napja Horváth Nándor Zsolt (TISZA) parlamenti képviselőjelölt melegítette fel. Majd miután közleményében megszólította V.Németh Zsoltot (Fidesz-KDNP) a település jelenlegi parlamenti képviselőjét, nyilatkozatot kértünk a politikustól.

V.Németh többek között azt mondta:

“Évek óta tudok arról, hogy mi folyik Nagykölkeden. A hatóságoknál, ahol egy képviselő el tud járni, én mind eljártam. Akik a Kormányhivatallal szembeni erélyesebb fellépést követelik, azoknak viszont figyelembe kell venni, hogy itt kötelezni a hatóság, csak a szennyező cég felszámolását követően a terület tulajdonosát, a Szombathelyi Távhőt tudná. Ezt jogszerűnek, de méltánytalannak tartanám. Időközben lett egy jogszabály változás, ez a napokban életébe is lépett, ez még inkább előre fogja vinni az ügyet. 

Ez egy több éves történet. A vállalkozó azt állította, hogy fel fogja dolgozni a gumit. Ennek aztán csekély sikere volt. Indult egy kötelezési eljárás, most folyamatban van egy büntetőeljárás, ezzel a képviselőnek már nincsen dolga. Bízom benne, hogy ez azt eljárást hamarabb befejezik. Az elkövetők pedig a legszigorúbb büntetést fogják kapni. Az ilyen cselekményekkel semmiféle toleranciám nincsen.”

Vámos Gábor, Nagykölkedi lakos évek óta harcol a gumitelep felszámolásáért. Most nyílt levelet tett közzé, amit szerkesztőségünkhöz is eljutottak. 

Mutatjuk a levelet:

"Rendkívül kínos, ha a képviselő (államtitkár) úr évek óta („Talán van 4 éve is már.”) tudja, hogy mi folyik Nagykölkeden, mert eszerint tétlenül nézte, hogy a TÁVHŐ telephelyén egy köztörvényes bűnöző éveken át (2019 őszétől 2023 júliusáig) különösen jelentős mennyiségű illegális hulladék lerakást végzett, amelynek keretében az Ausztriából kamionokkal behozott gumiabroncs hulladékot teljes mértékben hatósági engedélyek nélkül, jogosulatlanul halmozta fel, törvénytelenül kezelte és kereskedett vele, majd a lerakóhelyet (az általunk ismert többi helyszínhez hasonlóan) elhagyta.

A Kormányhivatallal szembeni erélyesebb fellépést a lakosság azért tartotta indokoltnak, mert az illetékes szakhatóságok -ugyanúgy, mint a Körmendi Rendőrkapitányság- a súlyos bűncselekmény részleteiről a lakossági bejelentések majd írásbeli feljelentések alapján kezdettől, de legkésőbb már 2022. februárjában értesültek, az elkövető Benkő Ádámot személyesen is ismerték, mégsem tettek semmit a környezetrombolás megakadályozására.      

Amint azt a lakosság az önkormányzati, szakhatósági és rendőrségi szervek helyett kiderítette, az Ön által is meghallgatott „vállalkozó” Benkő Ádám egy szélhámos bűnöző, aki a volt közigazgatási államtitkár öccse, Benkő Tamás János valószínű Kormány közeli közbenjárásával 2016-tól kezdődően legalább 8 éven át hatósági közbelépés vagy számonkérés nélkül, folyamatosan tudta végrehajtani a jelenleg már negyedik éve (!) nyomozási eljárás alatt álló, súlyos hulladékgazdálkodási- gazdasági- környezetvédelmi bűncselekmény sorozatot.

Ön azt nyilatkozta, hogy a hatóságoknál, ahol egy képviselő el tud járni, Ön „mind eljárta”, illetve  folyamatosan járja a választókerületét és amióta a gumi halmozódni kezdett, figyelemmel kísérte az ügyet. Amennyiben ez így igaz, és a gumi természetellenes halmozódása felkeltette a figyelemét, kizárt, hogy nem jutott információkhoz a bűncselekménnyel kapcsolatban, és nem merült fel Önben, hogy tenni kellene esetleg valamit.

Az előző cikkben megjelent fotóval kapcsolatban megjegyzi, hogy (2022.január 23-án!) egy helyi lakos kérésére megnézte a telepet, „de már előzőleg is tudott róla”

Tájékoztatásul közlöm, hogy Ön akkor a bűncselekmény sorozatot elkövető bűnözővel, Benkő Ádámmal konzultált, aki a helyi önkormányzatot (és Önt is) azzal etette meg, hogy a gumit fel fogja dolgozni, ez azonban egyáltalán nem állt szándékában, ugyanezt játszotta el előzőleg Devecserben is. Egyébként Benkő Ádám nagykölkedi megjelenésekor sem az önkormányzat, sem a rendőrség, sem Ön nem kérdezett rá, hogy az illető milyen minőségben, és milyen jogosítványokkal tevékenykedik a telephelyen, amihez bizonyítottan semmilyen hatósági engedélye és jogosultsága nem volt.

Az üggyel kapcsolatban, az egyik helyi lakosnak írt válaszlevelében 2025 júniusában Ön  jelezte, hogy a megkeresést követően felvette a kapcsolatot az Energiaügyi Minisztérium illetékes szakterületével a probléma megoldására. Ha a nyilatkozata szerint már 4 éve tud az illegális hulladék lerakásról (amióta „a gumi halmozódni kezdett”), és éppen az illetékes minisztériumban államtitkár, vajon nem kellett volna megtenni a kapcsolat felvételt néhány évvel korábban?

Érdeklődve várjuk, hogy Ön mint „másfajta képviselő, aki akkor tesz közzé valamit, ha pont került a végére”, mikor jelenteti meg azt a jelzett részletes közleményt a gumiteleppel kapcsolatban, amely remélhetőleg tartalmazza az elmulasztott intézkedéseket és a gumihulladék elszállíttatásával kapcsolatos minisztériumi részleteket is. "

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.