Fejenként 101 ezer forinttal sarcolják a győrieket - tovább nő a „szolidaritási” adó 2026-ban

Dömötör Gábor 2026-01-02 18:03:39
Pintér Bence szerint szégyen, hogy a helyi fideszes politikusok még stratégiai érdekké is nyilvánították az elvonást.

Ahogy azt az Ugytudjuk.hu-n korábban megírtuk, 2026-ban tovább nő a Győrt sújtó szolidaritási hozzájárulás mértéke, ugyanis a kormány a 2025-ös 12 milliárd 600 millió forint után jövőre már 13 milliárd 100 millió forintot von el a várostól - hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester. Ez azt jelenti, hogy a győriektől fejenként 101 ezer forintot vesznek el egyetlen év alatt, miközben az önkormányzat költségvetésében ez az összeg fájdalmas hiányként jelenik meg.

A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a Kúria idén novemberben kimondta: a szolidaritási hozzájárulás megállapítása nem felelt meg a tisztességes hatósági eljárás követelményeinek, az államkincstár beszedési gyakorlata pedig jogellenes volt. Ennek ellenére a kormány - Pintér szavaival - „minden bírósági döntésre fütyül”, és 2026-ban is változatlanul, sőt emelt összegben szedi be az elvonást.

A szolidaritási adót a Fidesz-kormány eredetileg az anno frissen államosított iskolák finanszírozásával indokolta, ám az elmúlt években - a folyamatos emelések nyomán - ez az eszköz a jól teljesítő önkormányzatok pénzének sima elvonásává vált, erősen megkérdőjelezhető indokkal. Pintér Bence szerint mára „a sarc a városok és közösségeik kifosztásának legfőbb eszköze lett”, amely különösen súlyosan érinti Győrt, ahonnan a főváros után a legnagyobb összeget veszik el.

Fotó: Pintér Bence Facebook

A polgármester külön kitért Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőre, aki szerinte nemcsak eltűrte, hanem aktívan támogatta is a tavalyi elvonást. Felidézte, hogy a 2025. június 27-i közgyűlésen - fideszes többséggel - határozatba foglalták: „a települési szolidaritási hozzájárulás fizetése Győr stratégiai érdeke”. Pintér ezt egy szóval minősítette: „szégyen”.

A számok szerinte önmagukért beszélnek. A 2026-os 13 milliárd forintot is meghaladó elvonás több mint négyszerese annak, amit a város utak és hidak felújítására fordítana, tizenhatszorosa az óvodák állagmegóvására szánt összegnek, és huszonegyszerese a szociális támogatásokra elkülönített keretnek. „Ez a pénz nagyon fog hiányozni Győr költségvetéséből” - fogalmazott.

Pintér Bence szerint az elvonás nemcsak a fejlesztéseket, hanem az alapvető működést is veszélyezteti, hiszen a város költségvetésének mintegy 90 százaléka már most a kötelező feladatokra megy el: óvodákra, bölcsődékre, szociális ellátásra, kulturális intézményekre, így fejlesztésre nem nagyon marad forrás. Ráadásul az állami sarc miatt az EU-s TOP-pályázatok önrészét is egyre nehezebb lesz előteremteni.

Fotó: Dömötör Gábor

A polgármester végül azt is felvetette,  a győriek nem tudhatják, hogy a tőlük elvont milliárdok valóban más települések javát szolgálják-e, vagy csak eltűnnek a központi rendszerben. Mint írta, Győrben két olyan fideszes országgyűlési jelölt is indul, akik szerint a sarc „stratégiai érdek”. „Győr stratégiai érdeke azonban nem a szolidaritási hozzájárulás fizetése, hanem a kormányváltás” - zárta gondolatait Pintér Bence.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.