Igaz fizetni kell érte, de korlátozás nélkül lehet november 24-től zöldhulladékot lerakni Szombathelyen a körmendi úti telepen

Farkas Bazsi 2025-11-14 12:27:21
Korábban gúzsba kötötte a MOHU a lakosságot. Az állami vállalat most sem volt megengedő, az önkormányzat talált megoldást a problémára.

“Drasztikusan csökkentette a MOHU a lakosság által leadható hulladék mennyiségét - a probléma megoldására most összefognak a szombathelyi képviselők” - írtuk október végén. 

Míg korábban évi 1750 kiló zöldhulladékot vihettek el a lakosok a szombathelyi hulladékudvarba, addig október 1-től már csak csökkentett mennyiségeket adhatnak le. A zöldhulladék esetében ez évi összesen 300 kilót jelent, amit összesen 3 alkalommal 100 kilónként vesznek át. De ez is csak úgy adható át, hogy előre kötegelve, vagy zsákolva van.

A szokásos rendes havi közgyűlés után Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) frakcióvezető beszélt arról, hogy erre a problémára megoldást kell keresniük, hiszen egyrészt életszerűtlen, másrészt pedig előbb-utóbb az fogja maga után vonni a MOHU szigorítása, hogy az emberek mindenfelé leborítják majd a zöldhulladékot, az illegális szemetet pedig az önkormányzatnak kell elszállítania. 

A képviselő friss tájékoztatása szerint megszületett a megoldás. Az állami MOHU ugyan semmilyen könnyítésre nem volt hajlandó, ezért a város saját hatáskörben keresett megoldást. 

Mivel a SZOVA Zrt. rendelkezik engedéllyel arra, hogy a MOHU-val kötött szerződéstől függetlenül, díjfizetés ellenében gyűjtést végezzen, megvizsgálták, hogy ebben a körben tudnak e a lakosság számára lehetőséget biztosítani a lerakásra. 

Az a megnyugtató válasz érkezett, hogy igen. Így november 24-től - ugyan fizetés ellenében de bárki lerakhatja a zöldhulladékkot a Körmendi úti hulladékudvarban. 

A beérkező anyagokat két frakcióban, külön gyűjtik a hatékonyabb hasznosítás érdekében:

• Fásszárú zöldhulladék 
• Lágyszárú zöldhulladék 

A zöldhulladék kezelési díja 2025. december 31-ig telephelyi átvétel esetén bruttó 22 ezer 860 forint/tonna, vagyis 22,86 forint/kiló.

A legutóbbi szabályozástól eltérően a zöldhulladékot nem kell kötegelni, vagy zsákolni. Az autót a be és kihajtáskor lemérik, a különbözet után pedig fizet a szolgáltatást igénybevevő. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.