Honnan tudja Fekete Dávid, hogy kik azok a győriek, akik - állítólag - szerepelnek a kiszivárgott Tisza-listán?

Dömötör Gábor 2025-10-14 08:48:18
Két embert meg is nevezett. 

Fekete Dávid, a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője, a közösségi oldalán publikált, egyik legutóbbi posztjában erős kijelentéseket tett „spontán” sétája közben. Azzal vádolta meg a Tisza Pártot, hogy a párt applikációját „az ukrán titkosszolgálattal kapcsolatban álló cégek” fejlesztették, és hogy a kiszivárgott adatok között „rengeteg győri és Győr környéki személyes adat” szerepelt. A politikus szerint ez „súlyos bizalomvesztés” a felhasználók részéről, és szerinte ez bizonyítja, hogy a Tisza nem vigyázott megfelelően a magyar emberek adataira.

Fekete emellett azt is állította, hogy „érdekes nevekre” bukkant az adatbázisban, többek között a város alpolgármesterének és a polgármester kabinetvezetőjének neve is szerepel a kiszivárgott listán. Úgy fogalmazott, hogy „kibújt a szög a zsákból”, és szerinte ez bizonyítja, hogy „Tiszás keltető működik a városházán a győriek pénzéből”.

Az erős kijelentések azonban komoly kérdéseket vetnek fel. Fekete - fideszes szokás szerint - nem közölt semmilyen bizonyítékot arról, hogy az alkalmazást valóban ukrán hátterű cég fejlesztette volna, sem pedig arról, hogy hogyan jutott hozzá a kiszivárgott nevekhez. Azt sem tisztázta, pontosan milyen forrásból tudja, hogy kik a „győri nevek” az adatbázisban, és az adatok hogyan kerültek nyilvánosságra. 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelenleg is vizsgálja az ügyet, de egyelőre nincsenek független megerősítések, ennek ellenére a győri politikus tényekről beszélt a videóban. Egyetlen hivatkozási pontja egy Kisalföld cikk lehet, ami egy képernyőfotón túl, szintén nem szolgál egyéb evidenciával, forrást nem jelöl meg sehol. 

Ez a Kisalföld "bizonyítéka".

Fotó: Kisalföld

 

Nem mellékes jogi kérdés az sem, hogy mit jelent, ha egy közszereplő bizonyíték nélkül vádol más politikai szereplőket. Bár ebben az esetben az is érdekes, hogy egyáltalán vádolható-e valaki csupán egy pártszimpátia alapján, mert ha igen, az elég súlyos megsértése félreértelmezése lenne a demokratikus alapelveknek.

Egy ilyen kijelentés akár rágalmazás vagy hamis hír terjesztésének gyanúját is felvetheti, különösen ha konkrét személyekről és állami biztonsági kockázatról van szó. A politikai kommunikációban ez nemcsak reputáció romboló eszköz, hanem egyre inkább a bizalom szétverésére épülő stratégia, a cél, hogy a közvélemény egy része akkor is kételkedjen az ellenfélben, ha később kiderül, hogy a vádak alaptalanok voltak. Egy dolog nagyon tisztán látszik: a győri Fidesz egyértelmű célja, hogy a helyi városvezetés és a Tisza Párt közé egyenlőségjelet tegyen. 

A módszer ugyanakkor nem új. A kormánypárt kommunikációs gépezete évek óta él a „vádaskodás, majd cáfolat nélküli másról beszélés” taktikájával. A probléma az, hogy ezzel a közbizalom folyamatosan erodálódik, a tények súlya csökken, a társadalom pedig egyre inkább táborokra szakad. A kérdés tehát nemcsak az, hogy Fekete Dávid honnan tudja, amit állít, hanem az is, hogy mit tesz egy politikai közösséggel, ha a vezetői következmények nélkül terjeszthetnek meg nem erősített vádakat.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.