Havi 70 ezer forintért bérel önkormányzati lakást egy győri fideszes önkormányzati képviselő

Farkas Bazsi 2025-10-13 13:19:00
A vagyonnyilatkozatok alapján a fideszes képviselők közül Antal Imre és Boncsarovszky Péter nem rendelkezik lakóingatlannal.

Havi 70 ezer forintot fizet bérleti díjként egy önkormányzati lakásért az egyik győri fideszes önkormányzati képviselő - erről Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) győri polgármester írt posztot.

A város első embere azt írta:

Elém került egy előterjesztés, ami egy a piaci árnál jóval kedvezőbb önkormányzati lakásbérleti szerződés meghosszabbításáról szól. A kérelmet egy jelenleg is hivatalban lévő győri önkormányzati képviselő adta be, aki úgy fizet 70 ezer forintot a szép nagy önkormányzati bérlakásért, amiben lakik, hogy közben milliós havi jövedelme van.

Pintér kitért arra is, hogy a lakás bérleti szerződését nem bonthatják fel azon az alapon, hogy megváltoztak a bérlő jövedelmi viszonyai. Ráadásul a korábbi közgyűlések által megszavazott, jelenleg érvényes szabályok nem tiltják, hogy győri önkormányzati képviselők győri önkormányzati bérlakásban éljenek.

Áttekintettük az idén év elején leadott vagyonnyilatkozatokat. Ezek szerint mindössze két fideszes képviselőnek nincsen a nevén lakóingatlan: Antal Imre, és Boncsarovszky Péter.

A polgármester levélben kérte fel a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság elnökét, Antal Imrét, hogy vizsgálja ki az esetet, és a Bizottsággal közösen tegyen javaslatot egy olyan etikai szabályzatra, amely megakadályozza az ilyen jellegű gyakorlatok kialakulását.

Amennyiben esetleg Antal Imre lesz az, aki önkormányzati lakásban lakik, akkor furcsa eljárást fog produkálni az élet. Hiszem Antalnak a saját lakhatása miatt kell etikai szabályzatot kidolgoznia.

Pintér Bence azzal zár, hogy szerinte nem etikus és nem vállalható, hogy egy győri önkormányzati képviselő győri, a piaci árnál jóval kedvezőbb árazású önkormányzati bérlakásban lakik, ezzel pedig a kisebb pénzű győriek elől foglalja az ingatlant.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után Antal Imre Facebook-posztban vallotta be, hogy ő lakik önkormányzati lakásban. Erről részletesen ITT írunk.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az aglaonema: a beltéri trópusok színpompás lakója

Az aglaonema, más néven rákvirág, a szobanövények közt egy igazán figyelemre méltó darab.

Orbán Viktor engedélyt adott a „firkás” minták felhasználására

Megnyugodhat mindenki, jó fej volt a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely a Kormányinfón: megerősíti a kormány a gyermekvédelmet

A miniszter szerint megduplázzák a nevelőszülők járandóságát, új csecsemőotthon épül, és kétszáz gyámügyi állás jön létre.

Orbán firkálmánya letarolta a netet – de hiába, pólóra nem kerülhet

Jogvédett alkotásnak számít a miniszterelnök rajza, a gyártók sorra utasítják el a megrendeléseket.

Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.

Délután kettőkor, a Bécsi kapu téren tartja szombaton győri programját Magyar Péter

Meleg ital és sütemény is várja a résztvevőket a november 15-i találkozón.

Hasplasztika: az álomalak elérésének útja

Hogy éreznéd magad, ha a hasad feszessé, formássá válhatna, optimális módon hozzájárulva az önbizalmad növekedéséhez?

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester. 

Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Hogyan őrizzük meg szivarjaink frissességét és zamatát?

A szivarok élvezetéhez nem csupán az ízlés szükséges, hanem a megfelelő tárolás tudománya is.

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.