Pert nyertek Strasbourgban az ellenzéki országgyűlési képviselői a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések kapcsán

Farkas Bazsi 2025-09-30 15:00:58
Kövér László jogtalanul bűntette meg őket.

Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer országgyűlései képviselője szerkesztőségünknek küldött közleménye szól arról, hogy: az Emberi Jogok Európai Bírósága az ellenzéki képviselőnek adott igazat abban a perben, amit azért indítottak, mert a rabszolgatörvény elleni törvény tárgyalásokat különös módon tiltakoztak, Kövér László házelnök pedig ezért példátlanul magas pénzbírságokat szabott ki rájuk.

Fotó: Szabó Tímea Facebook

Szabó arról ír, hogy a bíróság most egyhangúlag kimondta, hogy

  • a Fidesz és Kövér László megsértette a véleménynyilvánításhoz fűződő jogaikat (Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke),
  • a  bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel,
  • nem volt tisztességes az eljárás. Még arra sem volt lehetőségük, hogy megvédjék magunkat. A törvény által erre előírt Mentelmi, bizottság sem hallgatotta meg a képviselőket, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. Tehát még a saját, amúgy tisztességtelen eljárási szabályaikat sem tartották be,
  • a kormány állításával ellentétben nem alkalmaztak fizikai erőszakot,
  • az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek,

A Demokratikus Koalíció közleményben reagálva annyit tett hozzá, hogy baloldali pártként továbbra sem fogadja el a Magyarországon jelenleg is hatályban lévő „rabszolgatörvényt", amely lehetővé teszi a nagyvállalatok számára, hogy drasztikusan növeljék a túlórák számát és a dolgozók munkaidőkeretét. Mi, baloldaliak továbbra is küzdeni fogunk azért, hogy a magyar dolgozók munkaterhei helyett a munkabérüket emeljék európai szintre, és tisztességes megélhetést biztosítsanak minden ember számára.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.