Igaz, hogy nem nyáron, de csak kiírták a kőszegi intermodális csomópont kivitelezésének közbeszerzését

Farkas Bazsi 2025-09-18 13:10:00
Nettó 3 milliárd forint környékére lőtték be a megvalósítás értékét.

Szeptember elsején írtunk róla, hogy ugyan Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár korábban arról beszélt, hogy a kőszegi intermodális csomópont kivitelezési közbeszerzési eljárásához szükséges dokumentációja elkészült. Minőségbiztosítási folyamat megindult. Így a nyáron kiírhatják a kivitelezési közbeszerzést. Azt végül az évszak elmúltával még mindig hiába kerestük, mégsem írták ki.

Most azonban megjelent a közbeszerzési értesítőben a felhívás, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium várja az ajánlatokat.

A tervek szerint nem csak, hogy egy helyre, a város határába épülne egybe a távolsági busz, és a vonatállomás de ezzel együtt kiépül 

  • 2 darab jelzőlámpás kereszteződés,
  • 54 darab P+R parkoló,
  • 80 méteren meghosszabbítják a peront,
  • 2 darab új midibusz buszállás épül,
  • 4 darab helyközi busz le-felszállást biztosító indítóállás létesül a közös busz-vonat peronon,
  • 362 m hosszú gyalog- és kerékpárút; 47 m hosszú önálló vonalvezetésű kerékpárút,
  • valamint a csomópont egész területén az akadálymentesítés megvalósítása tervezett, beleértve a meglévő épületet is.

Az eljárás ugyan nyitott, ám a kiírás szerint a tervezői becslés alapján 3 milliárd 153 millió 905 ezer 416 forintból az építést meg lehet valósítani.

Amennyiben az intermodális csomópont megépül, végre funkciót kapna az évek óta funkció nélkül álló, sehova sem vezető kőszegi híd

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Megvannak a TISZA Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Diószegi Judit, Néher András, Bóna Szabolcs, Hallerné Nagy Anikó és Porpáczy Krisztina indulnak harcba 2026-ban.

Ősszel is erős maradt és továbbra is húzóágazat a hazai turizmus

Októberben 11 százalékkal nőtt a vendégforgalom Magyarországon a tavalyi évhez képest.

Adót emel a fideszes többségű kőszegi képviselőtestület

Minden érintett adónem közel a duplájára emelkedik.

Új utcanevekről döntött a győri közgyűlés

A város ikonikus alakjairól neveztek el közterületeket. 

Több mint 300 ezren szavaztak a TISZA jelöltállításának második fordulójában

A párt példa nélküli előválasztási rendszere újabb mérföldkőhöz érkezett, holnap megismerjük a végső befutókat. 

A Herényi Temetőben helyezik örök nyugalomra Mészáros Tibort

A család azt kéri, hogy a virágra, koszorúra költött pénzt valamelyik, az általuk megjelölt állatvédő szervezetnek adományozzák a gyászolók.

Antal Imre támadásként élte meg Pintér Bence kritikáját

A fideszes képviselő szerint nem gond, hogy frakciótársa cége újította fel a Bóbita Óvodában a falat. 

Pintér Bence - Tehetős embereket a város ne támogasson szociális alapon! 

Világnézeti vita bontakozott ki a megvásárolható bérlakások kapcsán.

A polgármester vállalta, hogy a január végi határidőre tető alá hozzák a győri Rába Quelle új közbeszerzésének kiírását

A fürdő sztorija már nem csak hosszában, hanem stílusában is kezd a dél-amerikai szappanoperákra hasonlítani. 

Borsi Róbert javaslatára bizottság alakult a győri parkolási botrány kivizsgálására

Pintér Bence polgármester szerint a TSZV áll a vizsgálat elé, mert az “igazság náluk van!”

Leköpték Bódis Krisztát

Magyar Péter szerint ide vezet Orbán Viktor gyűlöletkeltése.

Megugrott a Rába Nyrt. adózott eredménye az év első három negyedévében

Ingatlanértékesítések nélkül viszont 615 millió forintos mínuszban lenne a cég. 

Elkészült az új szombathelyi egyházmegyei bölcsőde

720 millió forintba került. Az unió és az állam felesben fizette a költségeket.