Rétvári Bence lerázta a Szőlő utcai pedofil-botrány kapcsán parlamenti vizsgálóbizottságot követelő DK-t

Dömötör Gábor 2025-09-17 14:46:15
Szerinte ha Dobrev Klárának lennének is bizonyítékai, azokkal a hatóságokhoz kellene fordulnia.

Különösen cinikus választ kapott Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció), Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) parlamenti államtitkártól, miután a DK elnöke levelet írt Pintér Sándornak a Szőlő utcai pedofilbotrány ügyében. Az MTI beszámolója szerint végül nem a belügyminiszter, hanem Rétvári ragadott klaviatúrát, ám Dobrev szerint „rekordgyorsasággal” érkezett reakcióban nem volt sok köszönet. Az ugyanis lekezelő hangnemben közölte: ha a DK első emberének lennének bizonyítékai a vádakkal kapcsolatban, azokkal a hatóságokhoz kellene fordulnia.

Fotó: MTI / Kovács Attila

Dobrev szerint ez csak azt bizonyítja, hogy a Belügyminisztérium nem is akar érdemben nyomozni, hiszen a feladatot - legalábbis a válaszlevél szerint - az ellenzéki képviselőkre tolnák át. A DK vezetője úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy „kormánypárti politikusok államilag gondozott gyerekeket rendelhettek maguknak”, és amikor mindez napvilágra kerül, a kormány a bizonyítékok hiányát kéri számon az ellenzéken. Dobrev szerint nemcsak az elkövetőknek, hanem mindenkinek felelnie kell, aki fedezte őket, és hozzátette, kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy „minden pedofil börtönbe kerüljön”.

Folyamatban lévő, főleg ilyen kaliberű ügyet nehéz lenne objektíven kommentálni, de talán egy olyan országban, ahol nem is olyan régen, országot vezető politikusok buktak bele egy pedofil érintettségű kegyelmi botrányba, ahol a Pride-ot és szinte bármit fel lehet áldozni a - szavak szintjén fontos - gyermekvédelem oltárán, elegánsabb lett volna egy 15 éve kétharmaddal regnáló kormány egyik alap emberétől, ha tisztességesen válaszolt volna, szolidarított volna, ha tájékoztatott volna, és csak simán ember lett volna.  

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.