10 hónap fogházra ítélték a férfit, aki lelökte élettársát egy szombathelyi söröző lépcsőjén

Farkas Bazsi 2025-09-10 10:50:49
Majd a nő segítségére siető pultost is ellökte.

A Szombathelyi Járásbíróság tájékoztatása szerint garázdaság vétsége miatt 10 hónap végrehajtandó fogházra ítéltek egy férfit, továbbá elrendelték egy korábbi, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett 6 hónap szabadságvesztése utólagos végrehajtását.

A tényállás szerint a vádlott 2024. szeptember 10. napján este – ittas állapotban – egy szombathelyi söröző előtt, tettleg bántalmazta az ittas állapotban lévő élettársát úgy, hogy lelökte a nőt a lépcsőről, aminek következtében a tanú a földre esett. A vádlott távozott a helyszínről, ám pár perc elteltével visszatért és ismét megindult az élettársa felé. A vádlott ekkor szóváltásba keveredett a földön fekvő nő segítségére siető, a söröző pultosnőjével, amely során őt is meglökte, aki ettől szintén a földre esett. 

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban – így a vendéglátóhely környékén, illetve az utcán tartózkodókban – megbotránkozást, riadalmat keltsen. A vádlott a bűncselekményt a felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt követte el.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott felmentésért, míg a védője elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Szólj hozzá!

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.