Így nézett ki 3 milliárd 600 millió forint az égen

Farkas Bazsi 2025-08-21 09:30:00
Piff, puff, csitt, csatt.

Összesen 10 milliárd 900 millió forintot vert el idén a kormány a fővárosi augusztus 20. ünnepségre, ebből csak a tűzijáték 3 milliárd 600 millió forintot emésztett fel.

Fotók: Magyarország Kormánya

 

Igaz a kormány azzal nyúlt a saját hóna alá, hogy úton útfélen azt hangoztatta, hogy ismét a magyar lesz Európa legnagyobb tűzijátéka. Még mielőtt mindenki kalapot emelne a rekord infláció mellé, rekord tűzijátékot álmodó országvezetők előtt, nem árt gyorsan tisztázni, hogy augusztus 20-át csakis Magyarországon ünneplik, így nem csoda, hogy ezen a napon mi tudtuk a legnagyobbat pukkantani.

Fotók: Magyarország Kormánya

 

Ahogy arról az ünnep előtt már beszámoltunk, a Publicus Intézet friss kutatása szerint a magyarok többsége idén sem lelkesedett a Szent István-napi tűzijátékért. A felmérés alapján tízből hat ember nem tartotta jó ötletnek a megrendezését, és mindössze 35 százalék támogatta. A politikai törésvonalak már itt is élesen kirajzolódnak, hiszen a Fidesz-szavazók 72 százaléka a tűzijáték mellett állt, míg az ellenzékiek körében ez az arány csak 17 százalék.

Fotók: Magyarország Kormánya

 

Egyébként nem mellékes infó, hogy a szervezést idén is a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event Kft. kapta feladatba.

Szólj hozzá!

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.

Fodor Roland szerint a győri városvezetés kommunista

A bérlakás-rendszer kapcsán jutott erre a képviselő, aki független- és fideszes társaival leszavazta a jövedelmi plafon bevezetését.

A hétvégén is borult, párás, ködös idő várható

6-8 fok közötti csúcsértékek várhatóak.

A TISZA határon túl született politikusai nyílt levélben állnak ki a Lázár János által szlováknak nevezett Strompová Viktória és a külhoni magyarság mellett

A magyar nemzet nem születési hely kérdése, hanem közös nyelv, kultúra, sors és közös felelősség - írják.

Egy meccs után kiesett a darts vb-ről Kovács Patrik

Az egyetlen magyar induló sima 3-0-ás vereséget szenvedett.

Az intim élmények mögötti mozgatórugók

Gondolkodtál már azon, hogy valójában miért is szeretkezünk? Egy nemrégiben közölt kutatás új szempontokat hozott felszínre: arra utal, hogy az intimitáshoz kapcsolódó motivációink nagyban befolyásolják az aktus utáni elégedettséget.