Hajtó Péter felgyorsítaná a győri bérlakás-rendszer megújítását

Dömötör Gábor 2025-08-14 08:55:18
A jogosulatlan lakókat például kipenderítené, helyüket a városért dolgozó szakembereknek adná.

Győrben régóta húzódó probléma a bérlakás-rendszer általánosan leromlott állapota és a felújítások évekkel ezelőtti leállítása. Hajtó Péter (Borkaival Közösen a Jövőnkért!) önkormányzati képviselő szerint a Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester által hozott döntés – amely leállította a felújításokat – értékes éveket, pénzt és lehetőségeket vett el a várostól. Szerinte ma üresen álló vagy leromlott állapotú lakások várják, hogy győri családok, fiatalok és a városban dolgozó szakemberek költözhessenek beléjük.

Hajtó egy Facebook-posztban fejtette ki, hogy a jelenlegi rendszer nem tartható fenn, és merészebb, hatékonyabb, új utas változtatásokra van szükség. Elképzelése szerint az öröklakások eladásából származó bevételt lakásfelújításra és városfejlesztésre kellene fordítani, a szociális bérlakásokat pedig gyorsított pályáztatással kellene kiadni a rászorulóknak. Az előtakarékos lakások listáját nyilvánossá tenné, és a jogosulatlanul életpálya-lakásokban élőket lecserélné olyan szakemberekre – például orvosokra, rendőrökre, pedagógusokra –, akik ténylegesen Győrben és a városért dolgoznak.

Ezzel párhuzamosan a napokban Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester is megosztotta gondolatait a témában, és ő is új, saját irányt szabott a bérlakás-programnak. Posztjában kiemelte, hogy elkészült a város új bérlakás-koncepciója, amelyet a közgyűlés és az illetékes bizottság is egyhangúlag megszavazott, beleértve a Fidesz frakcióját is. A dokumentum lényege, hogy a jövőben emelni szeretnék az önkormányzati lakások felújításának volumenét, és azokat a valóban rászorulóknak adják ki a jövőben.

Pintér és Hajtó is hangsúlyozta, hogy régi adósságot kell rendeznie a városnak, hiszen 2007 óta nem készült ilyen stratégiai terv, ráadásul a Dézsi éra inkompetenciája sokat rontott a rászorultsági alapon működő lakhatási helyzeten. Az tarthatatlan, hogy három évig nem került új lakás a rendszerbe, ezzel mára kvázi elfogytak a kiutalható ingatlanok. A felújítások újraindítása idén történt meg, 116 lakás korszerűsítését ütemezték, melyből az első 10 már el is készült.

Az új koncepcióban szerepel előtakarékos, nyugdíjasházi és akadálymentes lakások felújítása, valamint új lakások létesítése is. Emellett a polgármester bevezetné az életjáradéki szerződéseket, amellyel idős emberek otthona kerülhetne a város tulajdonába, miközben ők élethosszig tartó anyagi biztonságot kapnának, ez olyan egy módszer, amely több fővárosi kerületben is bevált.

A két politikus javaslatai között vannak átfedések, de hangsúlybeli különbségek is. Hajtó Péter a bevétel teremtést és a gyors adminisztrációt helyezné előtérbe, Pintér Bence viszont átfogó, hosszú távú stratégiai keretben gondolkodik, amelybe a különböző lakástípusok felújítása és az idős lakosokkal kötött partnerség is beletartozik. Mindkét fél szerint a felújítások újraindítása kulcsfontosságú, és a város csak akkor tud előre lépni, ha a lakások minél gyorsabban beköltözhetővé válnak, ugyanakkor az is tény, hogy a Fidesz frakció általános hallgatásba burkolózik a problémát illetően, mintha az nem is létezne.  

Pintér és Hajtó téma iránti megközelítése ugyan eltér, abban mégis egyetértés mutatkozik, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, és a bérlakás-rendszer megújítása elengedhetetlen. Az elkövetkező években kiderül, hogy a nemrég elfogadott bérlakás-koncepció és a felvázolt ötletek mennyire tudják majd enyhíteni a győri lakhatási válságot. Addig is, a bécsi példát lehetne tanulmányozni. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.