Nem elég, hogy alvilági életmódot élt egy 49 éves szombathelyi férfi, még a gyerekeit is rettegésben tartotta

Farkas Bazsi 2025-07-22 15:38:00
Emberölési kísérlettel is gyanúsítják.

A Vas vármegyei nyomozók befejezték azt a három éven át tartó nyomozást, amelyet emberölés bűntett kísérlete és egyéb bűncselekmények miatt folytattak egy 49 éves szombathelyi férfi és társai ellen.

A Vas vármegyei nyomozók befejezték azt a három éven át tartó nyomozást, amelyet emberölés bűntett kísérlete és egyéb bűncselekmények miatt folytattak egy 49 éves szombathelyi férfi és társai ellen.

Fotó: police.hu

A 2022-ben indított átfogó nyomozás rávilágít arra, hogy a család nem magánügy, ha erőszak történik.

A szombathelyi gyanúsított látszólag dolgos, három gyermeket nevelő és élettársával szép kapcsolatot ápoló férfiként élt. Ismertsége a városban munkájához volt köthető, de amikor a lakásuk ajtaja becsukódott, minden megváltozott.

A gazdaságvédelmi bűncselekmények miatt indult nyomozás során a rendőrök a részletekből felderítették azokat a körülményeket, amiket a családfő hosszú éveken át rejtegetett a külvilág elől.

A férfi húsz éven át tartó élettársi kapcsolatában több mint tíz esztendeig verbálisan és tettleg is bántalmazta családja mind a négy tagját. 2023-ban a férfi baltát ragadott, és a nő életére tört. Az élettársa lélekjelenlétének köszönhetően elmenekült, így a férfi a baltával a hűtőszekrény ajtaját szakította át.

Fotó: police.hu

Az elkövető jól bánt a fegyverekkel, gyerekeit is gyakran tanította azok használatára. A rendőrség megtudta azt is, hogy a házban több éles lőfegyvert tartott, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el 49 éves szombathelyi férfit 2023. augusztus 29-én, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A házban tartott kutatások során vadászpuskát, maroklőfegyvert és több tucat éles lőszert is lefoglaltak a nyomozók.

Az éveken át tartó részletes és szerteágazó nyomozás felderítette mindazokat az ügyleteket, amiket a férfi több társával együttműködve követett el. A gazdasági társaságok létrehozásával, hamis ingatlanátruházási szerződésekkel, a társaságok bevételének megszerzésével, kölcsönszerződésekkel létrehozott vagyont társaival közösen elköltötte, felélte. A férfi nagy lábon élt, családja számára csak a szükséges mindennapi kiadásokat biztosította.

Fény derült arra is, hogy az illegálisan szerzett vagyont „személyvédelmi szolgáltatásokkal” egészítette ki, fegyverismeretét és múltját kihasználva.  A sértett a „szolgálatatásban” bízva több mint 8 millió forintot, 10 ezer eurót és angol fontot helyezett „biztonságba” a szombathelyi férfinál, aki azt nem szolgáltatta vissza, azzal a sajátjaként rendelkezett, felélte.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 49 éves férfit emberölés bűntett kísérlete, kapcsolati erőszak bűntette, többrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, sikkasztás bűntett, csalás bűntett, közokirat-hamisítás bűntett, valamint zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt, négy társát több rendbeli közokirat-hamisítás bűntett, több rendbeli sikkasztás bűntett és zsarolás bűntette miatt.

Fotó: police.hu

A szombathelyi férfi társaival közösen a vagyon elleni bűncselekményekkel több mint 170 milliós kárt okozott a sértetteknek. A gyanúsítottak lakcímén vagyontárgyakat és nagy összegben készpénzt foglaltak le a rendőrök, így az okozott kárból 161 millió forint megtérült.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnek - adta hírül a rendőrség.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.