Szabados Ármin, a kalapácsvetés szombathelyi Mozartja

Farkas Bazsi 2025-07-14 16:06:25
Pár hónap alatt szinte az egész magyar felnőtt mezőnyt maga mögé utasította a 19 éves tehetség.

Pénteken déli 12 után beszéltünk meg találkozót, a Haladás Sportkomplexum súlyemelő termébe Szabad Árminnal, és edzőjével Lezsák Balázzsal.

A 19 éves kalapácsvető idén komoly szezont produkált. Az atléta jelenleg az IAAF, a Nemzetközi Atlétika Szövetség világranglistáján a 14., mindezt 78,06 méteres dobásával harcolta ki. Ami ennél is komolyabb fegyvertény, hogy az atléta jó eséllyel ott lesz a felnőttek idei világbajnokságán Tokióban.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Pedig egy ideig úgy tűnt, hogy a dobóatlétika ellehetetlenül Szabados egyesületében, a Haladás VSE-ben. 2021-ben ugyanis a dobópályát bezárták, arra hivatkozva, hogy az balesetveszélyes.

Tavaly januárban azonban ismét használható állapotba került.

“Ármin eredményei már tavaly szépen fejlődtek, így elképzelhetetlen volt, hogy ne tudjuk az egyesület pályáján edzeni. Aztán végül megkaptuk a lehetőséget, hogy itt készüljünk. A dobószektort korábban telehordták törmelékkel, azt végül Ármin édesapja szervezte meg, hogy egy munkagéppel elhordják. 2021-ben zárták le a pályát, az évek alatt a természet lassan visszakövetelte a területet. A dzsindzsát maga Ármin kaszálta le. Így tavaly januártól Szombathelyen tudjuk megtartani a dobóedzéseket is” - kezdi így Lezsák Balázs.

“Most szinte minden hétvégén verseny van, így a héten 11-et edzek, de pénteken nincs dobás, csak súlyemelés, mint ma is” - ismertette a heti rutint Szabados.

Ahogy azt a fiatal sportoló meséli, 13 éves volt, amikor először elment egy edzésre. A sors fintora, hogy a sportággal nem a Haladásban, hanem a rivális Dobó SE-ben ismerkedett meg. Az egyik barátja csábította el, akkor azonban még azt sem tudta, hogy milyen sportba is kezd.

Aztán a kalapácsvetés annyira megtetszett neki, hogy komoly erőket mozgatott meg azért, hogy az Amerikai Egyesült Államokban folytathassa a tanulmányait, és a sportolást is.

Fotók: Farkas Bazsi

 

“Azzal a tervvel vágtam neki tavaly az amerikai kalandnak, hogy komoly hangsúlyt tudok majd fektetni a sportolásra. A tanulás is fontos persze, de inkább a kalapácsvetést szerettem volna minél jobb eredményekkel folytatni. Ehelyett az egyetemen inkább a tanulást helyezték a sport elé, ez pedig nekem nem tetszett. Idén februárban írtam a Balázsnak, hogy jövök vissza Magyarországra, tudjuk-e folytatni a közös munkát. Ki is léptem az egyetemi csapatból. A Balázstól kaptam edzésterveket, azokat már Amerikában magamban megcsináltam. Márciusban már ismét itthon voltam, és folytattuk a közös munkát” - mesélt az amerikai kitérőről Ármin.

De mégis mi lehet annak a titka, hogy a sportoló lassan minden korábbi - a legtöbbje a Dobó SE-s Halász Bence nevéhez fűződő - korosztályos rekordot megdöntött.

Erre Lezsák Balázs azt felelte, hogy Ármint a fizikai adottságai mindenképpen a sportág klasszisává tehetik. A 202 centi és 107 kiló, hosszú végtagokkal, és gyors, robbanékony stílussal párosulva tökéletes a kalapácsvetéshez.

A kalapácsvetés Mozartja? - teszem fel a kérdés.

Amire igen csak heves bólogatást kapok a trénertől.

“Pontosan. Az Ármin nagyon jól érzi a kalapácsvetés mozgását, ha valamit mondok neki, akkor azt nagyon jól megcsinálja. Gyorsan és könnyen tanul. Őstehetség. Érzi azt belülről, hogy mi a jó. Mentálisan rendbe tette magát. nagyon jó versenyző lett.” - fejti ki még jobban az indokokat.

Nincs is most más, csak a sport. Érdeklődésemre Ármin elmondja, hogy nem gondolkodik azon, hogy ősszel ismét iskolába üljön.

“Addig kell ütni a vasat, amíg meleg” - mondja.

És az igaz, hogy most igazán meleg. A felnőtt vb-re akár már idén kijuthat. Jelenleg azonban 14 centire van a biztos kijutást garantáló kvalifikációs szinttől, a 78,20-tól. Augusztus 22-én dől el, hogy ki lesz az a 36 versenyző, aki vagy a megdobott kvalifikációs szint, vagy a szezonban szerzett pontok alapján ott lehet a mundialon.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Augusztus elején rendezik az atlétika országos bajnokságot. Ezen Ármint a második helyre várják. Augusztus 12-én pedig jön a Gyulai Memorial, ahol további bónusz pontokat szerezhet a versenyző.

“Mi 100%-ra vesszük, hogy ott leszünk a világbajnokságon” - fogalmaz optimistán Lezsák Balázs.

És, hogy nyomja-e a vállát a lehetőség, hogy 19 évesen a felnőttek seregszemléjén dobó körbe állhat? Nem!

“Amikor az idei szezonnak nekiálltunk, abszolút nem volt cél, hogy én a felnőttek vb-jén ott legyek. Ez a lehetőség közben adatott meg. Persze megpróbálok élni vele, de azért lássuk be, ez még csak egy plusz. Nekem idén lesz még egy U20-as Európa-bajnokságon, ahol szeretnék jól szerepelni. Tervek persze bőven vannak. A következő idényben szeretnék országos bajnok lenni, vagyis legyőzni Halász Bencét a dobókörben.” - tekintett a jövőbe a sportoló.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.