Balesetveszély miatt lezárták a Haladás VSE dobópályáját

Farkas Bazsi 2021-07-29 16:29:00
Az atléták most Zalaegerszegre járnak edzeni.

A dobópálya balesetveszélyes és használata szigorúan tilos - ez a tábla fogadja most azokat, akik edzeni szeretnének a Kenderesi utcai, szombathelyi atlétika pályán.

A pályát napokkal ezelőtt zárták le. Az ott uralkodó állapotokról egy tavalyi cikkünkben is beszámoltunk. 

A Haladás VSE dobó szakosztályának komoly múltja van. Itt kezdett annak idején Németh Pál, a dobópápa is. De az egyesület színeiben lett Európa Bajnok, világbajnoki ezüstérmes és majdnem olimpiai bajnok Annus Adrián és Fazekas Róbert is. 

Fotó: Farkas Bazsi

Szántó Erzsébet, a Haladás VSE klubmenedzsere az Ugytudjuk.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy jelenleg 5 sportoló látogatja a szakosztály edzéseit.

A 2020. februári közgyűlés döntött arról, hogy 15 évre használatba adja a Haladás VSE-nek a Kenderesi utcai pályákat, vagyis a focisták edzőpályái mellett a dobópályákat is.

A napokban az egyik edzésen egy atléta elcsúszott és beverte a fejét. Komolyabb baj nem történt, de ez tette számunkra világossá, hogy a pályákat le kell zárni - mondta Szántó.

Fotók: Farkas Bazsi

A dobók most Zalaegerszegre járnak edzeni.

A pályákat nem csak a Haladás VSE igazolt sportolói használják, hanem az ELTE-SEK hallgatói is itt edzenek és sajátítják el a dobóatlétika alapjait. A Haladás így most versenyt fut az idővel, hogy még az egyetemi tanév megkezdése előtt megtudja, hogy milyen megoldás lehet a pályabezárásra.

Várom azokat a kalkulációkat, amiből kiderül, hogy mennyi pénzből lehet helyrehozni a pályát, egyáltalán helyre lehet-e hozni, vagy ezt az állapotát már csak egy teljesen újjáépített pályával lehet-e orvosolni - monda a klubmenedzser portálunknak. Amennyiben a rekonstrukció túl sok pénzt emészetene fel, akkor valószínű nem vágunk bele. Ebben az esetben a Sugár úti atlétikai centrumban próbáljuk őket elhelyezni. Ez azt jelenti, hogy maradnak a sportolók a mi igazolt atlétáink, de az edzéseket nem itt, hanem a Sugár úton fogják megtartani. Egyeztetnem kell még az egyetem vezetésével is, hogy ők be tudnak-e szállni, és ha igen mennyivel, a felújítás költségeibe. 

Fotók: Farkas Bazsi

Szántó azzal zárt, hogy mindenképpen azt szeretné, ha ésszerű megoldást születne és csak akkor fognak költeni a saját dobópályájuk felújítására amennyiben a kalkulált összeg nem horribilis. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.