Startol a Kékszalag

Dömötör Gábor 2025-07-10 06:35:20
57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Ma délelőtt 9 órakor dördül el a rajtpisztoly Balatonfüreden, ezzel indul az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén közel hatszáz hajó vág neki a több mint 150 kilométeres távnak, hogy egyetlen lendülettel megkerülje a tavat. A mezőnyben klasszikus fahajóktól a csúcstechnológiás katamaránokig minden megtalálható, a parton pedig már most gyülekeznek a szurkolók, a rajtot 9 órára tervezik, amit legfeljebb a meteorológiai körülmények írhatnak felül. 

A hét eleji viharos időjárás még a verseny startja előtt játszott kéretlen főszerepet és  több egységet is visszalépésre kényszerített – így például a címvédő Principessát vagy a Rafficát –, de még így is rendkívül erős és sokszínű mezőny gyűlt össze. A Fifty-Fifty rekordját, ami pontosan 5 óra 3 perc 56 másodperc, idén is sokan próbálják majd megdönteni, és a meteorológiai előrejelzések szerint ehhez most minden adott, élénk, északi szél és tiszta égbolt várja az indulókat.

A verseny egyik különlegessége, hogy mindenki ugyanazon a pályán, egyszerre indul: együtt szállnak vízre a százéves Kishamis típusú hajók és a villámgyors, karbon testű, repülő katamaránok. A Kékszalag ettől egyedülálló, amatőrök és profik, családok és világbajnokok egyaránt megmérettetnek, a Balaton híres versenyén nemegyszer született meglepetés győztes a csodás természeti környezetben.

Az esemény nem csak a vízen látványos, a versenyt GPS-alapú nyomkövetéssel élőben közvetítik, a Spíler 1 és a TV2 Play, a part mentén pedig programok, koncert, modellhajók és esti utcabál várja a nézőket. Füreden már most fesztiválhangulat uralkodik, a kikötőkben az utolsó simításokat végzik a hajókon.

A Kékszalag minden évben többről szól, mint puszta verseny. Ez a vitorlázás ünnepe, közösségi élmény és hagyomány, ahol minden rajtnál ott van a Balaton története, a sport szeretete, és az a bizonyos balatoni szél, ami néha segít, néha büntet, de mindig emlékezetessé teszi ezt a napot.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.

Szerelmet színlelt, és megpróbálta kiforgatni mindenéből áldozatát egy körmendi nő

A sértett férfi egy több mint 43 millió forint, és egy 27 millió forint értékű ingatlant ajándékozott a nőnek és a fiának.

Lovas felvonulással indulnak a Szent László Napok Győrben

Szombat délelőtt hetven lovas és százötven hagyományőrző idézi meg a lovagkirály korát, a felvonulás idején több belvárosi utcában forgalmi torlódásokra kell készülni.