Ügyészség a szombathelyi Jókai utcai kettős gázolásról: a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését

Farkas Bazsi 2025-06-23 08:48:34
Azaz a járművel nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogos részére.

Ahogy arról az Ugytudjuk.hu már beszámolt, az ügyészség vádat emelt a szombathelyi Jókai utcában történt kettős gyalogosgázolás ügyében. A hatóság most sajtóközleményben is megerősítette a korábban általunk közzé adott információkat.

A Szombathelyi Járási Ügyészség azt írja, hogy közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 januárjában, Szombathelyen személygépkocsijával úgy közelítette meg a Jókai Mór utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, hogy nem észlelte az azon áthaladó két fiatalt, akiket elütött.

A baleset következtében az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló - maradandó fogyatékosságot eredményező - súlyos sérüléseket, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz a járművel nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogos részére.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.