Pintér Bence nem kér a Fidesz-gyámságból alpolgármester ügyben

Dömötör Gábor 2025-06-16 08:47:53
Jenei Ferencnek és Rosinger Tímeának más dolga lesz a jövőben. Is. 

Ahogy az Ugytudjuk.hu-n megírtuk, múlt hét pénteken Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető kéretlen gesztussal fordult Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármesterhez. Az álszent posztban a jobboldali erőtér első embere a város jövőjéért való aggodalom hamis álcája mögé bújva kijelentette, hogy frakciója a TSZV jelölt Tóth Péter kabinetvezető ellenében, Jenei Ferenc polgármesteri főbiztos, és Rosinger Tímea (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) képviselő személyét tudja támogatni. 

Első látásra, laikus szemmel simán csak egy túlvezérelt, magabiztosságból jeles politikus egyéni akciójának tűnhetett Fekete posztja, kicsit olyan szájízzel, mintha fociban a vendég csapat edzője mondaná meg a hazai kezdőt is. Ám ha kicsit jobban mögé nézünk, akkor tisztán látszik, hogy a győri Fidesz frakció inkább csinált egy kis purparlét a hétvégére, ahelyett, hogy a probléma valódi megoldására törekedett volna.

Pintér Bence Facebook-on közzétett bejegyzéséből ugyanis kiderült, hogy Fekete Dávid posztja pont annyira mutatta be a teljes igazságot az ügyben, mint Szentkirályi Alexandra csomagtartós jelenete az ukrán emberkereskedelmet. Klasszikus fideszes tempó. A polgármester ugyanis Tóth Péter helyett Balog-Farkas Renátát (Szentiváni Civilek) jelölte a második alpolgármesteri pozícióba, és ezzel kapcsolatban egyeztetésre hívta a jobboldali frakció képviselőit, június 16-án, 9:00 órára. Erről a tényről viszont a győri propaganda média Győr+ oldalán közzétett posztjában jótékonyan hallgatott Fekete Dávid. 

“Ahelyett azonban, hogy megvárnák a hétfőt és a megbeszélést dr. Balog-Farkas Renátával, inkább kísérletet tettek az egyeztetés megtorpedózására. Hogy ne kelljen meghallgatniuk, majd megszavazniuk jelöltemet, de azért a város lakói előtt jó színben tűnhessenek fel: a Győr+ oldalán üzenték meg, hogy ki az a két másik személy a politikai közösségünkből, akiket jelölnöm kellene. Persze erről nemhogy velem, de egyikükkel sem egyeztettek előtte.” - öntött tiszta vizet a pohárba Pintér Bence. 

Az pedig szintén nem a Fidesz kompetenciája, hogy meglévő hatáskörrel és munkarenddel bíró embereknek feladatot adjon, és a polgármester posztját olvasva kiderült, hogy a két kéretlen jelöltnek bőven van dolga, és lesz a jövőben is. Jenei Ferenc főbiztos munkájára az eddigi pozíciójában van szüksége Pintér kabinetjének, és ami talán még fontosabb, a városnak is. 

“Győr zöldfelületeinek rendbetétele elindult, a munkájának köszönhetően teljesen újraterveztük a város fásítási stratégiáját, mert alkalmazkodnunk kell a megváltozott környezeti viszonyokhoz. Jön a nyár, érkezik hőség, növelnünk kell a városi zöldfelületeket, ebben pedig számítok főbiztos úr erdészeti szakértelmére. Annak viszont itt az ideje, hogy a Fidesz visszaszavazza főbiztos urat a Győr-Szol felügyelőbizottságába: néhány hónapja ugyanis kiseprűzték onnan, hogy ne tudhassuk meg, mi folyik a cégnél.” - írta a polgármester. 

Rosinger Tímea kapcsán is az derült ki, hogy a képviselő teljes emberként szeretne helytállni az általa vállalt porondokon: az ezer sebből vérző háziorvosi rendszert szeretné jobbá tenni, és rengeteg dolga lesz az elmúlt közgyűlésen megszavazott praxiskezdési támogatás rendszerszintű kiépítésével is. Rosinger Tímea kapcsán ráadásul egy emberi tényező is felmerült, amit a Fidesz frakció szintén nem vett figyelembe. 

“A magát családbarátként hirdető kormánypárt képviselői esetleg megkérdezhették volna, hogy képviselőasszonynak édesanyai teendői mellett belefér-e az alpolgármesterség. Én megkérdeztem, Timea jelezte, hogy emiatt sajnos nem tudja vállalni a pozíciót.” - zárta érvelését a polgármester. 

Focinyelven írom mert azt talán megértik a ‘harcosok’ is. Az történt, hogy a ‘második győri alpolgármester személye’ sagát lezáró meccs lehetett volna barátságos is, ahogy azt Pintér Bence ajánlotta. Ezzel szemben a Fidesz úgy döntött, hogy csak akkor lesz egyáltalán mérkőzés, ha azt, az ő szabályaik szerint játsszák. Ez eddig két jobbos öngólt eredményezett, úgy, hogy a kezdő sípszó még el sem hangzott. Szép volt fiúk! Már csak az a kérdés, hogy Fekete Dávid és a többi bátor fideszes politikus elmegy-e a Balog-Farkas Renáta jelöléséről szóló egyeztetésre. Új információ esetén cikkünket frissítjük!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.