Mediterrán fákkal bővül a győri belváros növényzete

Dömötör Gábor 2025-06-03 16:35:00
3 olajfa lesz a pionír a Dunakapu téren. 

Az épített városi környezet nem zárja ki, hogy zöld növényzettel társítva élhető miliőt kölcsönözzön a benne élőknek. A  javarészt téglából és betonból álló urbánus közeg persze nem könnyíti meg az ültetett növényzet kialakítását és gondozását, ráadásul az elmúlt években az egyre erősebben változó klimatikus feltételeknek is meg kell felelni. 

Éppen ez a tény az apropója annak a győri kezdeményezésnek, ami az egyre melegebb évszakok miatt, mintegy kísérleti jelleggel, megpróbálja a már meglévő növénykultúrát mediterrán fajokkal frissíteni. Ennek első lépéseként a Dunakapu tér, egyik megemelt füves kert részén 3 olajfát ültettek el kedden délután. 

Pápai Szabolcs, a Pannoterra, a MAG Instruments Kft., és a Bahia összefogásával, és a győri polgárok támogatásából mediterrán növényeket adományozott Győr városának, a kedves alkalomból pedig Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester köszönte meg a várost szépítő civil kezdeményezést. 

“Két hete még a távfűtést kapcsoltattuk be a lakásokban, ma pedig 30 fok van. Nyilvánvaló, hogy ezzel van feladatunk, és ez a zöldfelületeink és a fáink kapcsán is nagy kihívás. Itt most egy olyan verziót látunk, ami a mediterrán irányba tolja el a növény állományunkat, ez egy érdekes és izgalmas kísérlet!” - mondta Pintér Bence, aki köszönetét fejezte ki a lokálpatriótáknak. 

A polgármester hozzátette még, hogy a civilek azon túl, hogy adományozták a fákat, el is ültették őket, mi több, a gondozásukat is vállalták, ez pedig egy igazán szép és nemes gesztus. “Azt remélem, hogy ezek az olajfák jól fogják magukat érzeni itt a téren, ezt nyomon fogjuk követni, és legközelebb egy pikniken tudunk itt találkozni!” - zárta le az eseményt a polgármester. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.