Újabb fekvőrendőrök telepítését kérik a lakók a szombathelyi Teleki Blanka utcában

Farkas Bazsi 2025-05-28 19:48:00
Szavazással döntik el, hogyan alakuljon az utca forgalmi rendje.

Korábban országos hírnévre tett szert a szombathelyi Teleki Blanka utca forgalomlassítója, vagy ahogy a köznyelv nevezi fekvőrendőre.

A forgalmi akadályra azért volt szükség mert az utcában lakók jelezték, hogy az ott közlekedő személy-, és teherforgalom nem tartja be az 50 km/h-ás sebesség határt.

A forgalomlassító pedig azért kapott országos figyelmet, mert néhány, az utcában közlekedő teherautó sofőr az akadályt megbosszúlva, azon áthaladva dudálni kezdett. Ez néha azt jelentette, hogy hajnalban verték fel így a környék lakosait.

A korábbi teszt jellegű ideiglenes fekvőrendőr a vélemények szerint bevált. Így áprilisban meg is kezdték a végleges útakadály kiépítését. Egyelőre a bukkanó festésre még várat magára, mivel ahhoz, hogy a festék gyorsan megszáradjon az aszfalt hőmérsékletének tartósan 20 foknak kell lennie. A mostani szeszélyes időjárásban pedig egyelőre nem volt ilyen tartósan jó idő.

Ma ismét lakossági fórumot tartottak az utcában, a lakók egy része ugyanis azon az állásponton van, hogy nem elég az egy darab fekvőrendőr, további kettőre lenne szükség.

A fórumon elhangzott az önkormányzat részéről, hogy a jogszabályok szerint a forgalomlassítókat egymástól 80-100 méterre lehet elhelyezni, ez ugyanis az a távolság, amíg az egyiktől a másikig a sofőrök nem tudnak komolyabb sebességre felgyorsulni.

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője azt mondta, hogy ezeknek az új fekvőrendőrnek a kialakítása bruttó 127 ezer forint, ezt pedig amennyiben a lakók úgy döntenek, hogy telepíteni szeretnék, maguknak kell kifizetnie.

A gyűlés azzal ért véget, hogy az utca valamennyi házához bedobják az értesítést, illetve egy szavazólapot, amin a lakók voksolhatnak, szeretnének-e újabb fekvőrendőrt, vagy nem.

A szavazás eredményének függvényében döntik majd el, hogy mi lesz az utca további sorsa. Újabb fekvőrendőrök kerülnek ki, vagy marad a mostani egy fekvőrendőrös állapot.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.