Több mint 2 millió forintra nő a Sárvári Gyógyfürdő vezérigazgatójának fizetése

Farkas Bazsi 2025-05-22 20:13:45
Mind a 4 sárvári önkormányzati cég vezetőjének emelték a bérét, miközben a céges beszámolókat és üzleti terveket a nyilvánosság kizárásával tárgyalta meg a testület.

Szerdán tárgyalta az önkormányzati cégek 2024-es beszámolóit a sárvári képviselőtestület. Korábban a Vas Vármegyei Kormányhivatal külön felhívta a testület figyelmét arra, hogy a meghívó szerint zártnak meghirdetett napirendi pontoknál, a testületet meg kell szavaztatni arról, hogy a polgármesteri előterjesztés szerint zártan vagy nyíltan kívánják tárgyalni az adott ügyet.

Ezúttal sem volt ez másképp. A Sárvári Gyógyfürdő Kft., Sárvári Sportfolió Kft., a Sárvári Városgondnokság Nonprofit Kft., és a Sárvári Média Nonprofit Kft. 2024-es beszámolóit, valamint a Fürdő 5 éves stratégiai tervét a Sárváriakért Egyesület képviselői nyílt ülésen akarták megtárgyalni, ám a fideszes többségű testület zárt ülést szavazott meg.

Azt tehát nem tudjuk meg, hogy ott mi hangzott el.

Az viszont már a meghívóban közzétett anyagok között is szerepel, hogy mind a négy cég vezetője fizetésemelést kapott.

A Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója, Kántás Zoltán 1 millió 990 ezer forintot keresett havonta. Ezt 7%-kal emelték meg, így ezentúl 2 millió 129 ezer 300 forint lesz a fizetése.

Sárvári Városgondnokság Városüzemeltetési és Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Pintér László Norbert eddig havi 1 millió 150 ezer forinttal kellett, hogy beérje. Neki 10%-kal emelték a bérét, így 1 millió 265 ezer forintra nő a havi bére.

A Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Fonyó Roberta 910 ezer forintot keresett havonta. Neki is 10%-kal emelték a bérét, ezentúl tehát 1 millió 1 ezer forintot keres majd havonta.

A Sárvári Sportfólió és Kulturális Kft. ügyvezető igazgatója, Polgár Endre korábban 990 ezer forintos fizetést vitt haza, ez szintén 10%-kal nő, vagyis 1 millió 89 ezer forintra nő a juttatása.

A 2025-ös évre egyébként komoly önkormányzati támogatást kértek a társaságok:

Sárvári Sportfolió Kft. 65 millió forint,
Sárvári Városgondnokság Nonprofit Kft., 50 millió forint,
Sárvári Média Nonprofit Kft. 58 millió 942 ezer 100 forint.
  
A Fürdő volt az egyetlen olyan önkormányzati cég, amelyik nem kért pénzt a működéséhez. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.