Biztonsági öv nélkül vezetett, majd megpróbált lelépni a zsaruk elől egy 20 éves srác Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2025-05-22 09:37:34
Nem sikerült a menekülés, hamar elkapták. 

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy nem használta a biztonsági övet, ezért szerették volna megállítani az egyenruhások annak a szürke BMW-nek a sofőrjét, aki ámokfutásba kezdett az utakon még februárban. A Szombathelyi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a körülmények vizsgálatát.

Az egyenruhások február 7-én Szombathelyen akartak igazoltatni egy autóst, aki nem használta a biztonsági övét. Feltételezték, hogy a volán mögött az a fiatalember ül, akinek nincs vezetői engedélye, mert korábban eltiltották a járművezetéstől.

A rendőrök gyanúja nem volt alaptalan, ezért fény- és hangjelzést használva, kihangosítón keresztül szólították fel megállásra. A 20 éves fiatal ahelyett, hogy a fékre lépett volna, a gázadást választotta, és ámokfutásba kezdett. Nagy sebességgel haladt át több lámpa tilos jelzésén, záróvonalakat átlépve és a közlekedési szabályokat megszegve több kilométeren keresztül veszélyeztette az úton lévők biztonságát, hirtelen kormányzásra és megállásra kényszerítve őket a baleset elkerülése érdekében.

A férfi akkor nagy sebességgel elmenekült a rendőri ellenőrzés elől, de sokáig nem élvezhette „szabadságát”, mert a vasi rendőrök nagyon rövid időn belül azonosították és elfogták. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, és nem vitatta felelősségét.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya őrizetbe vette az autóst, és kezdeményezte letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt.

A rendőrség a közúti veszélyeztetés bűntette, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt folytatott eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.

Szólj hozzá!

Azt gondoltad megúsztuk a hetet politikusi szalagvágás nélkül?

A sárvári úszómedence partján ment fuccsba az elképzelés.

Nem lesz plusz költsége az online matricavásárlásnak, mégis érdemes figyelni

Szeptembertől már nemcsak a benzinkutakon, hanem online is „ingyen” lehet autópálya-matricát venni.

Miért kapcsol le a kismegszakító?

Biztos te is jártál már úgy, hogy egy átlagos délutáni takarítás során egyszer csak kialszik a fény.

Illés Károly, szombathelyi önkormányzati képviselő munkahelyet vált

Július 1-től már nem dolgozik az Országgyűlés Hivatalánál.

Lopott bankkártyával vásárolt két vasi férfi

Nyolc alkalommal használták, a bíróság dönt a sorsukról.

Elbontják a szombathelyi városháza Bejczy utca felőli kerengőjét

Üvegkorlátot kap az emeleti terasz. Szegecses lesz a homlokzat.

Június 21-én Győrben is Múzeumok Éjszakája

9 helyszínen több, mint 50 program várja az érdeklődőket. 

Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet

A főpolgármester szerint a BRFK "egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna".

Új trend hódít a szemüvegpiacon!

Idén ismét a szemüvegdivaton van a fókusz.

Fullba nyomja a Voks X 2025 propagandát Kőszeg hivatalos Facebook-oldala

A város polgármestere az önkormányzati lapban hívta fel a figyelmet a sorsdöntő “népszavazásra”.

Hivatalosan is tulajdonosa lett a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-nek Schäfer András

40 millió forint plusz támogatást kap a szombathelyi önkormányzattól a focicsapat. 

Gábor Máté a Falco KC új ügyvezetője

A friss cégvezető eddig technikai vezetőként dolgozott a csapatnál. Gráczer György senior menedzseri kinevezést kapott.

Mutatjuk, mi alapján vásárol mosógépet egy kényszeresen maximalista ember!

Steve Jobs neve ma már mindenki számára ismerősen cseng, akit ugyan nehezen kezelhetőnek tituláltak munkatársai, ám sikereit valószínűleg épp ennek köszönhette.

Töretlen siker - Már most betelt a Vasi Vasember nevezési listája

Csak a váltókra tudnak fogadni, mindössze 8 jelentkezést a szervezők.

Üvegszilánkokat találtak a Szentiváni homokozóban

Példás gyorsasággal lépett az ügyben a Győr-Szol.

Több, mint 15 millió forintot gyűjtöttek a kórháznak a győriek a Richter egészségnapon

2000-nél is több szűrővizsgálatot végeztek el a Dunakapu téren.

Teljes útlezárás van az M86-os autóúton

Felsővezeték rongálódott a szombathelyi szakaszon.