A Tottenham nyerte az Európa Ligát

Dömötör Gábor 2025-05-22 09:24:55
Szerencsés góllal, 41 éves átkot tört meg a londoni csapat.

Furcsa döntőt rendeztek tegnap este Bilbaóban, az európai klubfutball második számú kiírásában két olyan csapat lépett pályára, akik a saját bajnokságukban alig menekültek meg a kieséstől. A Premier League 16. és 17. helyén szerénykedő Manchester United és a Tottenham Hotspurs vágott neki a Bajnokok Ligája indulást érő kilencven percnek. 

Az év közben edzőt váltó, szinte az összes negatív rekordot megdöntő Manchester talán a legjobb kezdőjével állt fel, míg a Tottenham több sztárját is nélkülözte, leginkább a középpályán. A nem túl acélos első félidőben inkább a United dominált, de a szezont végigkísérő kapu előtti impotencia ezen a meccsen is jellemző volt a csapatra. A félidő vége előtt pedig jött slusszpoén: egy teljesen sima beadásra Onana kapus rossz szokásához híven tétován a helyén maradt, majd a manchesteri védő, Luke Shaw karjáról, valahogy a kapuba pattant a labda. 

A második félidőben a Tottenham úgy tűnt felfogta, hogy mekkora tétje van az egygólos előnynek, hiszen elképesztő bunkerfocira rendezkedtek be, talán háromszor lépték át a félpályát. Ezzel szemben a Manchester, mint egy kézilabda meccsen, vagy százszor körbeadogatta a 16-os vonalát, de, ahogy a szezon során oly sokszor, most sem tudott mit kezdeni a felállt védelemmel. Jöhettek a beívelések, ám a Spurs kapusa Vicario több bravúrt bemutatva, minden kísérletet hárítani tudott, így a londoniak túlélve a 7 perces ráadást, megnyerték a döntőt. 

A Tottenham gyakran volt vicc tárgya a trófea mentes léte miatt, hiszen Angliában 2008, a nemzetközi porondon pedig 1984 óta nem nyertek semmit, most viszont megtörték az átkot. Érdekes adalék, hogy a sajtó pletykái szerint  ez a győzelem sem menti meg a görög edző Ange Postecoglou pozícióját. A manchesteri oldalon pont úgy zárták ezzel az öngóllal az évet amilyen az egész szezonjuk volt, Amorim mester elmondhatta, hogy ők voltak a jobb csapat, de gól nélkül nem lehet meccseket és trófeákat nyerni. Az este végére is maradt némi szürrealitás, a díjátadón ugyanis elfogytak az aranyérmek, így a Spurs 3 játékosa medál nélkül maradt, de ez nyilván csak egy minimális United drukker kárörömre volt elég.

Szólj hozzá!

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.

Szombaton kinyit a szombathelyi Kalandváros

Úgy néz ki, hogy kiváló idő fogadja a gyerekeket.