Hatodik alkalommal is Érezd Szombathelyt!

ugytudjuk.hu 2025-05-15 18:00:33
Május 23. és szeptember 20. között 39 helyszínen több, mint 110 program vár!

Az Érezd Szombathelyt 2025! programsorozat hivatalos nyitánya május 23-én a szombathelyi Fő téren lesz, amikor begurul   a Food truck show gasztrokaravánja.

Hat év távlatából már nem szívesen jut az eszünkbe, hogy   az eseménysorozat elindításának egyik kiváltó oka a Covid 19 járvány volt. Akkor a járványügyi korlátozások miatt a város életét meghatározó fesztiválokat, városi nagyrendezvényeket nem lehetett megtartani. Ezért az Érezd Szombathelyt! programsorozat olyan új – elsősorban szabadtéri – rendezvényhelyszíneket vezetett be a köztudatba, melyek kiválóan alkalmasak voltak kisebb létszámú koncertek, előadások biztonságos lebonyolítására. 

Fotó: Farkas Bazsi

A cél, olyan kulturális és turisztikai vonzerővel bíró közösségi élménykínálat létrehozása volt, melyek a város teljes közösségéhez szólnak: gyermekeknek, családoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Az első év eseményei még elsősorban a szombathelyieknek szóltak, de az azóta eltelt öt évben a városunkba érkező vendégek, turisták is szívesen látogatják a koncerteket, tárlatvezetéseket, gasztro-esteket.

A programsorozat valódi városi összefogással jött létre, melyhez a rendezvényt életre hívó szombathelyi önkormányzat, és annak fenntartásában működő szervezeteken túl, - évről évre egyre nagyobb számban csatlakoznak lokálpatrióta, a szombathelyi identitást és a helyi értékek képviseletét kiemelten fontosnak tartó civil-, gasztro-, turisztikai egyházi-, és egyéb művészeti ágakban tevékenykedő szervezetek, cégek.

„A rendezvények sokszínűségét mi sem jelzi jobban, hogy 2025-ben, a turisztikai főszezonban már több, mint 39 helyszínen száznál is több minőségi program várja a kultúrakedvelő és a gasztro-ínyencségekre kiéhezett közönséget szinte valamennyi hétvégén. Lényeg, hogy együtt érezzük a város és a nyár lüktetését, érezzük Szombathelyt!” Az idei évben jelentősen bővült mind a kulturális, mind a gasztronómiai programok száma. Ismét lesznek régi, helyi kedvencek, új felfedezettek, és bemutatkoznak új programok is, garantáltan megdolgoztatva a látogatók érzékszerveit. Fülbemászó koncertek, szórakoztató mozifilm-vetítések, tudástárunkat bővítő tárlatvezetések, ínycsiklandó gasztro-estek, kreativitásunkat beindító művészeti programok kavalkádja színesíti a város életét a következő hónapokban – mondta el Horváth Soma alpolgármester.

Az idei nyitórendezvény egy igazi vagány programnak ígérkezik. A Food Truck Fesztivál május 23-25. között a Fő térre érkezik 21 étel-kamionnal.  Cél, a legjobban, leggyorsabban a legfinomabb kínálatot biztosítani a közöség számára, hiszen itt az élmények „egy harapásra épülnek”. – tudtuk meg Horváth Zoltántól, a Food Truck show ötletgazdájától.   Az ízlelőbimbók mellett a füleinket is készíthetjük: a stílszerűen egy autóra épített „One man stage” színpadon   elsősorban helyi illetőségű zenekarokkal, tehetségekkel találkozhatunk majd.

Az Agora Savaria programelemeit Horváth Zoltán ügyvezető igazgató ismertette.

Május utolsó vasárnapján a gyermekeké lesz a főszerep a Városi Gyermeknapi Forgatagon. Önfeledt játékra, interaktív programokra és kézműves foglalkozásokra várják a családokat az Agora-Savaria minden szegletébe.

 Az Agora Savaria és a Szombathelyi Belvárosért Egyesület közös szervezésében levendulaszüret lesz Szombathely belvárosában, a Mártírok terén. A frissen vágott virágok felhasználásával kézműves foglalkozások várják a résztvevőket.

Június 13-16 között a Bloomsday – városunk kortárs művészeti fesztiválja emlékezik James Joyce Ulysses című művére. Az irodalmi alapú minifesztivál nemcsak   egy kis ír kultúrát juttat a város kulturális ütőerébe, hanem Szombathely nevét is beírja az európai irodalom legfontosabb lapjaira. Itt a Carbonfool zenekar mellett több alternatív koncert várja a közönséget.

Az év leghosszabb napját ismét a Szentivánéji Vigasságok keretében ünnepli a város, nagyszabású koncertekkel, Demjén Ferenccel, gyermek-foglalkoztatókkal és természetesen az elmaradhatatlan éjféli tűzijátékkal június 20-21-én.

Ehhez a tematikához kapcsolódik majd a Mesék éjszakája a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, a Múzeumok éjszakája a Savaria Múzeumban és tagintézményeiben és az éjszakai fagyizás is a Vas megyei értéktár részét képező, közel 100 éves Mészáros Cukrászdában.

A tavalyi év két legsikeresebb hazai filmalkotását tűzte műsorra a Zenés Kertmozi: az Emlékmű domb pázsitjáról a „Futni mentem” és a „Hogyan tudnék élni nélküled” című filmeket tekinthetik meg a vendégek. A Nyitott városháza sorozat keretein belül pedig 3 alkalommal teraszkoncerteken hallgathatunk ismert zenekarokat és énekeseket.

A Vasi Skanzen autentikus portái között május 30- június 01-én megrendezett   ÖkoPlusz Fesztivál kiemelt célja a fenntarthatóság és a környezetvédelem bemutatása életünk különböző területein.

Idén több fontos kulturális jubileumot is ünneplünk Szombathelyen. Harminc éves lett a Mesebolt Bábszínház, ebből az alkalomból június 27-én Szóló bábjátékos fesztivállal és bábkiállítással köszönti apró vendégeit és szüleiket.

A Lamantin Jazzfesztivál pedig 25. alkalommal kínál kiváló koncerteket a jazz, soul, funk, blues, a gospel és sokszínű társműfajaiból. A Lamantin Jazz Fesztivál ideje alatt a régi szombathelyi hagyományt újjáélesztve, immár 21. alkalommal rendezik meg az 1 hetes, országos Lamantin Improvizációs Tábort a felnövekvő jazz-zenész generáció részére.

Természetesen nem maradnak el a közönség-kedvencek sem a kínálatból, melyeket Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertetett:

A Nagy Szombathelyi Kvíz Party immár harmadik alkalommal buzdítja játékos gondolkodásra a nevező csapatokat július 3-án, a téma természetesen Szombathely!

Szintén a Történelmi Témapark ad otthont immár negyedik éve a nagysikerű piknik-koncerteknek, ahol minőségi zenét hallgatva lehet a füvön lazulni, eszegetni- iszogatni. Idén a dolce vita életérzést idézik meg olasz estjükkel, ahol a 60-as évek nápolyi bárzenéjétől a legnépszerűbb olasz táncdalok csendülnek fel Orbán Bori énekesnő és a Fehér Mandolin zenekar tolmácsolásában.

Augusztus elején pedig a Fuego duo örökzöld blues, funky és pop-rock koncertjén lehet finomságokat kóstolgatni.

Az Amargant Színházi Műhely előadása egy Időutazásra invitálja a közönséget Karel Čapek univerzumába, szeptemberben pedig közösségi jógának ad otthont az egykori Ferenceskert.

A Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában a legnépszerűbb klasszikusok csendülnek fel az Emlékmű dombján július végén. A kultúra kedvelői a Savaria Múzeum szervezésében számtalan izgalmas, ingyenes tematikus tárlatvezetéssel lehetnek gazdagabbak, legyen szó országos képeslapkiállításról, a textilművészeti triennáléról vagy a Múzeumok Éjszakájának nem mindennapi programjairól.

A kulturális programok kiváló kísérői a gasztronómiai ínyencségeket felvonultató estek lesznek, melyek száma évről-évre növekszik. A turizmus-vendéglátás szakma egyre aktívabb részvétele kiváló visszajelzés számunkra, hogy van létjogosultsága a nyári programfolyamnak – tudtuk meg Grünwald Stefániától.

Az ízlelőbimbók pezsdítésére ajánljuk a 108-as Étterem sportos gasztroestjeit, a Mamámtól Tanultam étterem nyári specialitásait. A jó hangulatú zenés falatozást továbbá a Café Móló Étterem kedvelt élőzenei estjei is garantálják. S aki a kellemes nyár estéken hűsítő fagylaltra, koktélokra és fröccsre vágyik, a Mészáros cukrászda ajánlatait kóstolhatja meg több hétvégén át.

Szeptemberben csatlakozik a programkavalkádba a közösségi jóga, a bringás reggeli és az autómentes nap is. 

Tény, hogy e programkínálat mellett unatkozni, ellustulni nem fog senki!

Részletes programok  a www.erezdszombathelyt.hu oldalon találhatók!

A programok többsége ingyenesen látogatható, hiszen azok megvalósítását Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata támogatja.

Szombathely, láss, hallj, tapints, ízlelj!

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.