Több mindent terveztek rá, egyelőre mégis üresen áll a győri Schäffer-ház mögötti terület

Farkas Bazsi 2025-05-12 06:32:00
A telek magántulajdonban van, pedig közberuházásból ide épülne meg a leendő Várfalsétányt.

2017-ben került a mostani tulajdonoshoz, vagyis a Szabó Ákos által vezetett C.T. & Partnert Kft.-hez az a győri, káptalandombi terület, amit a Bécsi kapu térről lehet megközelíteni. Egyik oldalról az évek óta felújításra váró Schäffer-ház, a másik oldalról pedig a szintén romos Vaskakas határolja. 

A terület hasznosítására több, a városképpel harmonizáló koncepció is született, ám egyelőre egyik sem indult meg a megvalósítás útján. Első körben a tulajdonos egy lakást szeretett volna építeni a területre ami egy, az épületek között meghúzódó, lapostetős, épületet jelentett volna. 

Ezt a tervet azonban a szomszéd, valamint Veres András megyéspüspök is megvétózta.

A tulajdonos továbbra sem szerette volna parlagon hagyni a város egyik legjobb helyen levő telkét, ezért a következő koncepciót a köz hasznára szerette volna fordítani. A tervezett épület egy modern kulturális központ lett volna, amely akár stúdióként, akár galériaként is szolgálatot tudott volna tenni.

Ezzel párhuzamosan 2022-ben azonban a győri önkormányzat visszaszerezte az egykori Vaskakas Taverna épületét, ami 2007-től kacifántos módon, több tulajdonost is érintve, több száz milliós veszteséggel, 700 millió forintért került vissza a város tulajdonába.  

2024 novemberében megkapta az építési engedélyt az egykori győri Vaskakas Taverna és a Schäffer-ház műemléki felújítása, átalakítása és bővítése - erről már az epiteszforum.hu írt idén áprilisban megjelent cikkében.

A még a Dézsi-éra alatt megterveztetett beruházás elsődleges célja a műemlék házak felújítása, városi élettel való megtöltése és a Várfalsétány kiépítése. A Vaskakas újra vendéglátóhelynek adna otthont, mely megnyílik a Bécsikapu tér irányába, tetején a Káptalandomb felől szabadon, közterületként bejárható Várfalsétány kerülne kialakításra. 

A Schäffer-ház földszinti terei a Belvárost a Király utca felől kapcsolnák össze a Vaskakas boltoztos tereivel, emeletei ideiglenes kiállításoknak, városi vendégszobáknak adnának helyet. A fejlesztés utolsó ütemeként újépítésű szabadonálló pavilonként megfogalmazott rendezvénytér kerülne a Vaskakas tetejére - emlékeztetett a szakportál.

Csakhogy a terveket úgy készítették el, hogy abban a C.T. & Partnert Kft. tulajdonában lévő ingatlannal is számoltak. Az Építészfórum által közzéadott terveken látszik is, hogy a Várfalsétány azon a telken kígyózik tovább, ami jelenleg magántulajdonban van, és aminek bárminemű hasznosítását korábban mindig elgáncsolták.  Információink szerint azonban a tulajdonossal az önkormányzat eddig nem kezdeményezett tárgyalásokat a terület megvásárlására.

Ahogy fentebb már írtuk a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Győr-Szol Zrt. kérelmére 2024. november 29-én kiadta az építési engedélyt, a Várfalsétány pedig már az első ütemben elkészülne. Addig azonban a beruházás egészen biztosan nem tud elindulni, amíg a sétány teljes hosszának megépítéséhez szükséges, magántulajdonban lévő telek sorsa nem rendeződik. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.