Hamarosan a teljes győri járásra kiterjesztik a Győr+ hetilapot

Farkas Bazsi 2025-05-07 11:50:00
Az újságot vissza keresztelik, bezár a Presszó.

Akár már a következő május 17.-18. hétvégén a teljes győri járás megkaphatja a Győr+ hetilap aktuális számát - erősítette meg az Ugytudjuk.hu azon értesüléseit Sárkány Péter, a Győr+ Zrt. ideiglenes vezérigazgatója, mely szerint hamarosan kiterjesztik a győri önkormányzati hetilap terjesztési területét.

Ez közel plusz 30 ezer postaládát jelent, de hogy a plusz nyomdai és terjesztési költségek mennyi pénzbe kerülnek a cégnek, azt a vezető egyelőre nem tudta megmondani. Viszont hangsúlyozta, hogy a május végén esedékes üzleti terv ismertetésnél már a költségek tudatában fogják a teljes tervet előterjeszteni.

Sárkány szerint a Győr+ Zrt. működésének rentabilitását segíti az intézkedés, melynek ötlete már tavaly október-novemberben, Panda Ákos vezetése alatt is felmerült. Így azt cáfolta, hogy a lapot kampány eszközként használná helyben a Fidesz.

Egyébként éppen Panda egyik intézkedése volt, hogy a Győr+ hetilapot Győri Presszóra keresztelék át. Ám most visszakapja régi nevét az újság.

A Győr+ Média Zrt. tavalyi évi beszámolója szerint 2023-ban 472 millió 98 ezer forint árbevétele volt, míg 2022-ben 504 millió 965 ezer forint. A legnagyobbat épp a hetilap árbevétele esett 96 millió 401 ezer forintról 64 millió 444 ezer forintra.

A Zrt. működési támogatásra 2022-ben, és 2023-ban is összesen 146 millió 600 ezer forintot kapott.

Az Opten adatai szerint a jelenleg 43 főt foglalkoztató médiacég 2023-ban mínusz 89 millió 285 ezer forinttal, míg 2022-ben mínusz 12 millió 649 ezer forint mínusszal zárt. 

Épp a legutóbbi győri közgyűlésen okozott csörtét a két politikai oldal között a Győr+, vagyis egészen pontosan az, hogy Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester - aki rendre Fidesz+-nak nevezi az újságot - szerint a médiacég nem csinál mást, mint a helyi Fidesz propagandáját közvetíti.

A további vita azon pattant ki, hogy a polgármester beszámolója szerint a helyi közszolgálati feladatok ellátására alapított szerkesztőség pénzt kér az önkormányzattól közérdekű adatok közlésére. Csakhogy a befolyó összegek egy olyan termék finanszírozására mennek el szerinte, amik részrehajlóan, a Fidesz szája íze szerint mutatják be a közéleti eseményeket. Ráadásul a médium Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) kampány eszközeként is funkcionál. 

Címlapon: Fekete Dávid nyilatkozik a Győr+ Médiának.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.