Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Bábolnán soha többé nem földelnek el fertőzött állati tetemeket!

Dömötör Gábor 2025-04-23 16:24:00
Nagy István nem tudott határozott válasszal felelni a kérdésre a zárt ajtók mögött tartott szakmai értekezleten.

Csendes demonstrációnak indult a szerda reggeli bábolnai tüntetés, a helyi erők az elmúlt hetek frusztrációjával várták az agrártárca első emberét. Nagy István (Fidesz-KDNP) átütemezett látogatása során nagy rössel indult szolgálati autójától a polgármesteri hivatal felé, de fennakadt az újságírók gyűrűjében, így válaszolnia kellett néhány kérdésre. Mint azt korábban az Ugytudjuk.hu-n megírtuk, a miniszter szerint sajnálatos kényszer volt a bábolnai ATEV telep kiválasztása, és a Szigetköz magas talajvíz-szintjével magyarázta a több ezer tetem közel 100 kilométeres utaztatását.

 

Nincs baj, félnetek nem kell!

Bibliai indíttatású magyarázatában Nagy István ugyan megnyugtatta a helyieket, hogy senki sincs veszélyben, és megköszönte az elmúlt hetekben tanúsított együttműködést (ezen a ponton kinevették), bocsánatot nem kért, és a szakmai konzultációt is a sajtó és a lakosok teljes kizárásával tartották meg. Az esemény végén a miniszter ugyanolyan dinamikával igyekezett távozni, mint, ahogyan érkezett, a tüntetők és a média kérdéseire érdemben nem reagált, a korábban többször megszólított Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz-KDNP) szintén szó nélkül hagyta el a helyszínt és a helyieket.  

 

A zárt ajtós szakmai egyeztetés részleteiről Bábolna független polgármestere, Horváth Klára számolt be lapunknak. Elmondta, hogy a város messze a legmagasabb arányban vette ki a részét a járvány kezeléséből, 10 ezer 700 tetemből, 5 ezer 200-at hantoltak el a település határában. Ez sajnos nem zárja ki teljesen, hogy az ATEV telep valaha fogadjon még leölt állatokat, de ez a közeljövőben nem fog megtörténni. Változás lesz továbbá, hogy az állattartó telepeknek mostantól járványtervet kell készítenie, amiben előre meg kell jelölniük egy olyan befogadó telepet, ahová egy hasonló tragédia esetén az elpusztított állományt szállítani lehet. 

Működnek a monitoring kutak, változni fog a kommunikációs protokoll

Pozitív fejlemény, hogy a vízmintákat már tesztelik, és az önkormányzatok lehetőséget kaptak a saját hatáskörben végzett minősítésre, ami megnyugtató lehet a helyi lakóknak. Bábolna és a többi érintett település számíthat kártérítésre is, ennek a paraméterezése folyamatban van. “Sikerként könyvelhetjük el, hogy meg tudtuk mutatni, hogy egységben vagyunk, és ha még egyszer lesz kitörés, kívánom, hogy ne legyen, de ha lesz, akkor tesszük a dolgunkat, és nem hagyjuk magunkat!” - mondta Bábolna polgármestere. 

Horváth Klára szerint fontos tanulsága az eseményeknek, hogy ezentúl sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kommunikációra és a lakosság tájékoztatására, ennek hiánya komoly kritikaként égett rá az agrárminisztériumra, és a terület parlamenti képviselőjére Czunyiné Bertalan Juditra. Némiképp ellentmond ennek a vállalásnak a tény, és a mód, hogy Nagy István és Czunyiné egyetlen szó nélkül, szinte menekülve hagyták el a helyszínt, nem úgy tűnt, hogy ezen az eseményen mélyül tovább a tárcavezető, a képviselő és a helyiek viszonya. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.