Díjhátralék miatt ma leszerelték a szombathelyi 11-es Huszár úti Apáczai épület gázóráját

Farkas Bazsi 2025-04-14 18:02:43
Az épületben bérlőként működő Waldorf iskola fél éve nem fizetett bérleti díjat, ezért most az egész létesítmény nehéz helyzetbe került.

Ahogy arról azzal már lapunk nem egyszer foglalkozott, a szombathelyi Apáczai Waldorf Iskola bérleti díj hátralékot halmozott fel. A városban két egymástól függetlenül működő Waldorf iskola van. Az egyik a Sorok úton, a másik pedig a 11-es Huszár úton működik. Ez utóbbi iskola vált most fizetésképtelenné.

Legutóbb februárban foglalkoztunk az üggyel. Ahogy akkor írtuk, az iskola annak ellenére nem fizet az általuk használt létesítmény fenntartójának, az Apáczai Csere János Alapítványnak, hogy 2024. november 1-től 200 ezer forinttal csökkentették a bérleti díjat, így havonta már csak 1 millió 50 ezer forintot kellene fizetniük.

“Sosem gondoltam volna, hogy a 36 éve alakult alapítvány kuratóriumi elnökeként éppen a nagyhéten kerülök ilyen helyzetbe, mint most” - kezdte így Kovács Jenő, az Apáczai Alapítvány elnöke.

Az alapítvány által üzemeltetett volt parancsnoki épület ugyanis gázszolgáltatás nélkül maradt, miután

a gázórát ma a szolgáltató szakemberei leszerelték.

Az elnök a részletekkel folytatta:

“2009 óta állunk szerződésben az emeletet és részben a földszintet is bérlő Waldorf iskolát működtető egyesülettel. Mindig megújítottuk a szerződésüket. Legutóbb 2023. szeptember elsején kötöttük meg a legutóbbi szerződésünket, 5 évre.

Az iskola nehézségi tavaly júliusban kezdődtek. Akkor még nem tudtuk, de most már előttünk is világos lett, hogy mindez a gyermeklétszám csökkenésével van összefüggésben. A lényeg, hogy az iskola ekkor közölte, hogy csak jóval kevesebbet hajlandó bérleti díjként fizeti, ha egyáltalán fizet majd a bérlésért.

Ezután mi felmondtuk a bérleti szerződést. A kialakult méltatlan helyzet miatt 2024. szeptemberében lemondott az iskolát üzemeltető egyesület elnöke.

2024. szeptemberében - mint azt a sajtó meg is írta - egy szülő magára vállalta, hogy kifizeti az akkor fennálló 4 millió forintos tartozást. 2024. novemberétől aztán folytatódott a nemfizetés. Azóta az iskola csak részben, vagy általán nem is fizetett bérleti díjat.

Csakhogy az épületben más bérlők is vannak. Az iskola díjhátraléka pedig őket is érinti a közüzemi számlák rendezésében. A november - decemberi gázszámlát az Apáczai Alapítvány saját erőből kifizette. Januárban már sajnos nem bírtuk. 3 millió 766 ezer forint az emeleti bérlő jelenlegi tartozása.

A gázmű márciusban jelentkezett, hogy fizessünk. Jeleztem a bérlőnek, ha március 20-ig nem fizetünk, akkor 31-vel megszüntetik a szolgáltatást.

A gázórát a mai nappal szerelték le a szolgáltató szakemberei.

Kellemetlen ez a többi bérlővel szemben, akik rendesen fizették a költségeiket.

A szerződését most május 1-vel felmondtuk a Waldorffal, aki köteles lenne az emeletet átadni részünkre, egyelőre azonban nem tudjuk, hogy ez meg is fog történni. Én attól tartok, hogy ez egy hosszan elhúzódó folyamat lesz, mivel a Waldorf már szeptembertől ügyvédet fogadott, hogy minden jogi lehetőségbe belekapaszkodva próbáljon kiutat találni a helyzetből.

A megoldás egyébként roppant egyszerű, 6 hónapnyi bérleti díjat kellene rendeznie az iskolának, és továbbra is az általunk működtetett épületben maradhatnának.” - zárta szavait a Kovács Jenő.

Az Apáczai Alapítvány egyik alapítója, professzor Szabó T. Attila a mostani helyzetet így kommentálta:

“Történelmi szégyen lenne minden érdekelt – így a vasi képviselők – számára is, ha egy kis iskola kifizetetlen számláin bukna egy reményteljes kezdeményezés jövője.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.