Visszatér a tavaszi idő a hétvégén

ugytudjuk.hu 2025-04-11 08:00:06
20-24 fok lehet a legmelegebb pillanatokban.

Pénteken még többfelé lehet eső, zárpor és a szél is olykor viharossá fokozódik, majd szombattól már jellemzően napos idő várható és a hőmérséklet csúcsértéke is 20 Celsius-fok körül alakul, bár a szél még olykor élénk lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken az ország északi, északkeleti felén nagy területen marad erősen felhős vagy borult az ég, míg másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés valószínű.

Napközben elsősorban az északkeleti, keleti harmadban, később nyugatabbra is növekvő eséllyel lehet számítani gyenge esőre, záporra. Ismét sokfelé megerősödik, elsősorban az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén olykor viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-23 fok között várható, de az északkeleti negyedben ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő.

Szombaton a felhős tájakon napközben szakadozik a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő várható, de időszakosan össze is állhatnak a gomolyok. Reggelig - egyre kevesebb helyen - előfordulhat eső, zápor.

Az északi, északnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3-8 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, kevésbé szeles északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között alakul.

Vasárnap többnyire fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A délies szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalban általában 2-8 fok között alakul a hőmérséklet, de a keleti, északkeleti hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet. Délután 18-24 fok várható.

 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.