Amennyiben idén nem emelik a bérleti díját, úgy a bérlő a saját forrásából fejlesztené a szombathelyi Késmárk utcai teniszpályát

Farkas Bazsi 2025-03-20 16:23:04
Villanyvilágítás kerülne még több pályára, árnyékolnák a klubház teraszát.

Több fejlesztést is saját forrásból oldana meg a szombathelyi Késmárk utcai teniszpálya üzemeltetője, amennyiben az önkormányzat módosítja a bérletiszerződésük azon pontját, ami előírja, hogy a bérletidíjat minden évben a KSH által meghatározott inflációval kell növelni - derül ki a jövő heti közgyűlési előterjesztésből.

A teniszcentrum üzemeltetését 2021-ben kapta meg a Szombathelyi Tenisz Sportszolgáltató Kft., akkor bruttó 2 millió forintos bérleti díj volt a kezdő költség.

Fotó: Farkas Bazsi

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester már akkor hangsúlyozta, hogy az értékbecslő szerint, 15 év alatt 40 millió forintot hozhat bérleti díjként a centrum. Ehhez képest a pályák felszerelésére 35 millió forintot kellene költeni, valamint vissza kellene fizetniük a Tenisz Clubnak 15 millió forintot, amit addig a világítás szerelésére költöttek. 

Vagyis ha kifizetnek 50 milliót, akkor a 40 milliós becsült bevétel miatt, -10 millióban lenne a város.

A friss előterjesztés arra is kitér, hogy amennyiben a bérleti díjat idén az önkormányzat nem emeli, úgy az üzemeltető milyen további fejlesztéseket hajtana végre még idén a létesítményen:

  • A 4-5-6 pálya villanyvilágításának fejlesztését megkezdeni, a 7-es pálya villanyvilágításának kialakítását előkészíteni (becsült értéke 2 millió 500 ezer - 2 millió 600 ezer forint)
  • a klubház terasz árnyékolását megoldani (becsült értéke 2 millió 800 ezer 3 millió forint).

Az előterjesztés arra tesz javaslatot, hogy a szerződésből kerüljön ki a kötelező bérleti díj emelés, és ez opcióként kerüljön módosításra.

A beruházásokkal kapcsolatban pedig az a javaslat született, hogy ezek árának 50%-át beszámíthatják a bérleti díjba, azzal a kikötéssel, hogy azok pontos műszaki tartalmát, árral megjelölve a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság előzetesen jóváhagyta, és a beruházás az önkormányzat részére átadásra került.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.