Régi-új bérlője van a szombathelyi Késmárk utcai Teniszcentrumnak

Farkas Bazsi 2021-04-12 07:29:00
Szombathelyi Tenisz Sportszolgáltató Kft. évi bruttó 2 millió forintért bérelheti a sportpályát.

Nem egyszer foglalkoztunk már a szombathelyi Késmárk utcai Teniszcentrummal. Röviden annyi történt, hogy a Haladás Sportkomplexum építésével eltűntek a régi Haladás sporttelep teniszpályái, ezért a kormány 282 millió forintot küldött Szombathelynek a Modern Városok Programban azért, hogy ebből a pénzből fejlessze a Késmárk utcai telepet, így kompenzálva a teniszezőzket a megszűnt pályák miatt.

Végül nem a Haladás tenisz szakosztálya kapta meg a pályákat, mivel ők közben a Sportligetben kaptak új otthont, hanem a korábban is itt működő Savaria Tenisz Club kapta meg a telepet használatba.

Tavaly júniusban járt le a klub korábbi 15 éves bérleti szerződése. Majd a közgyűlési döntés értelmében újabb 15 évre a korábbi bérlők, vagyis a Makanoi PSP Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. és Szabó Péter egyéni vállalkozó kapták meg a bérlés jogát.

Pályáztatás nem volt, ezt egyébként az akkori közgyűlésen egyes képviselők szóvá is tették.

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) sportért is felelős alpolgármester akkor azzal magyarázta, hogy az értékbecslő szerint, 15 év alatt 40 millió forintot hozhat bérleti díjként a centrum. Ehhez képest a pályák felszerelésére 35 millió forintot kellene költeni, valamint vissza kellene fizetniük a Tenisz Clubnak 15 millió forintot, amit eddig a világítás szerelésére költöttek.

Fotó: Farkas Bazsi

Vagyis ha kifizetnek 50 milliót, akkor a 40 milliós becsült bevétel miatt, -10 millióban lenne a város.

A bérlők évi bruttó 2 millió forintot fizetnek bérleti díjként a Sportiskolának.

Igaz a február 10-én életbe lépett kormányrendelet értelmében jelenleg nem kell fizetnie a bérlésért a klubnak. A határozat szerint ugyanis az állami és önkormányzati bérbeadók öt hónapra, vagyis 2021. február, március, április, május és június hónapokra nem követelhetik a bérleti díjat többek között a sporttevékenységet folytató bérlőktől.

Ez azonban a sporttevékenység nem befolyásolja. Vasárnap délután sétáltam el a pályák mellett, szorgos sportélet folyt odabent.

Na de vissza a bérlőkhöz. Az korábban is kérdés volt, hogy ha a Tenisz Club fogja össze a sportéletet a Késmárk utcában, akkor miért egy Bt. és egy egyéni vállalkozó a szerződő az önkormányzattal.

Most úgy látszik ez is rendeződni látszik, mivel egy friss közgyűlési döntéssel - amit a veszélyhelyzet miatt most Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester egy személyben gyakorol - a város hozzájárult, hogy a Makanoi PSP Bt. képviselője és Szabó Péter egyéni vállalkozó Szombathelyi Tenisz Sportszolgáltató Kft. néven új céget hozzon létre, majd ez a vállalkozás változatlan feltételekkel (A szerződés innen letölthető.), 2035. június 30-ig üzemeltesse a Teniszcentrumot. 

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.