Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót egy sofőr Győrben

Farkas Bazsi 2025-03-18 07:57:38
Jogsija pedig nem is volt.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült az igazoltató rendőrök elől, és ennek során két sorompót is letört.

A vádirati tényállás szerint a 48 éves férfi soha nem szerzett jogosítványt. Ennek ellenére rendszeresen vezetett gépkocsit, többször is folyt ellene szabálysértési eljárás, sőt a bíróság végül 2023. évben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt két évre ismételten eltiltotta a járművezetéstől.

Ez a vádlottat továbbra sem tartotta vissza a vezetéstől, és 2024 augusztusában, Győrben, a hajnali órákban ismét járművet vezetve közlekedett. Ekkor a rendőrök igazoltatni akarták, a vádlott azonban nem állt meg, menekülőre fogta, és ennek során a város külterületén egy vasúti átjáró piros fényjelzése és a lecsukott félsorompók ellenére szándékosan a vasúti kereszteződésbe hajtott, letörte mindkét sorompót, majd a rendőrök elől elmenekült.

Szintén augusztusban, a késő délutáni órákban a vádlottat ismét ellenőrizni akarták a rendőrök, mikor újra járművet vezetett, mikor a vádlott megint megpróbált elmenekülni, ennek során egy iskolaudvaron a focipályára hajtott, majd futva próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.

Ezt követően szeptemberben és októberben is igazoltatták a vádlottat mikor az eltiltás ellenére járművet vezetett.

Az ügyészség a vádlottat eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható, és természetesen az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a járművezetéstől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.