8 milliárdos új gyártósor a Chio győri üzemében

Dömötör Gábor 2025-03-18 11:18:50
Giga beruházással bővült az Intersnack Magyarország győri gyáregysége, ömleni fog az új kemencés chips a folyók városából.

Az Intersnack Magyarország Kft. régi szereplője a város ipari életének, leánykori nevén a ‘Chio-gyár’, a rendszerváltás utáni első nyugati fecskék egyikeként, már 33 éve vesz részt a város életében. Nem túlzó mondatok ezek, hiszen a sós-snackek gyártója 1992-ben vetette meg a lábát Győrben, és már a kezdetektől fontos lokálpatrióta szerepet töltött be, sokan emlékezhetnek még a cég által szponzorált általános iskolai foci kupákra például. Az Intersnack töretlen helyi sikerének egy fontos mérföldköve volt a múlt héten elindított új gyártósor, mely 8 milliárd forintból valósult meg.

A minden eddiginél modernebb gyártási technológia lényege, hogy nem olajban, hanem kemencében sülnek a finomságok, így jóval egészségesebbek hagyományos társaiknál. Az immáron 10 gyártósorral büszkélkedő Chio üzem teljes kapacitása ezáltal 25 százalékkal, egészen pontosan napi 10 tonnával nő, ez éves szinten összesen 2300 tonnát jelent. 

“A helyi termelés megnövekedése már önmagában is örvendetes. De az Intersnack gyára nagy hatással van a térség agrárgazdaságára is: a vállalat jelenleg 552 magyar partnerrel áll szerződésben, termékeihez évente közel 15 ezer tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.” - írta az esemény kapcsán közösségi bejegyzésében Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester. 

Fontosnak tartja, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező győri ipari életet muszáj diverzifikálni, nem állhat a város csak az autógyártás és kapcsolt részei lábán, a nagy hagyományokkal rendelkező élelmiszeriparnak ugyanúgy fejlődnie kell. “A mi tervünk az, hogy bebizonyítsuk, a városháza a győri cégekkel és az egyetemmel közösen képes váltani, elérhetjük azt, hogy ismét több lábon álljon a város, és egy fenntartható gazdaságfejlődési modell jöjjön létre.” - zárta gondolatait Pintér Bence, az új, 8 milliárdos gyártósor kapcsán. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.