Tavaly még fontos volt a szombathelyi Fidesznek, hogy külön ünnepelje március 15., idén már a városi ünnepségen is csupán egyetlen fővel  jelentek meg

Farkas Bazsi 2025-03-17 07:55:46
Nagyon úgy néz ki, hogy Orbán Viktor beszédére nem indult ezúttal buszkaraván Szombathelyről.

Bár az átlag polgár számára a nemzeti ünnepek általában csupán azt jelentik, hogy van egy plusz szabadnap a naptárban, a közéleti szereplőknek ennél jóval komolyabb jelentősége van. A politika szemszögéből ugyanis ez egy olyan lehetőség, ahol a közgyűlési, parlamenti termen kívül alkalom van arra, hogy széles tömegek előtt mondjon egy politikacsináló beszédet.

2019-ben október 13-án tartották az önkormányzati választásokat. Az év elején Molnár Miklós (Pro Savaria) akkori alpolgármester megborította a Fidesz addigi többségét Szombathelyen, a közgyűlés pedig rendeletet hozott, hogy az október 6. megemlékezésen ne politikus, hanem történész mondjon ünnepi beszédet. A Fidesz a Gordiuszi-csomót úgy vágta át, hogy a Vas Megyei Levéltár igazgatója, Melega Miklós mondott ünnepi gondolatokat, aki mellesleg a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje is volt.

Ez is jól példázza, hogy mekkora jelentőséget is tulajdonít a politika a nemzeti ünnepelnek.

Tavaly például - amikor június 6-án önkormányzati választást tartottak - a helyi Fidesz a városi mellett külön ünnepet is tartott a Petőfi-szobornál. A párt polgármester-jelöltje, Lenkai Nóra pedig el sem jött akkor a városi megemlékezésre, csakis a “sajátjai” előtt állt ki és mondott beszédet. 

Arra, hogy egy szervezet az önkormányzati ünnepségen kívül sajátot is szervezzen a rendszerváltás óta nem volt példa.

Hogy miért kellett megosztani a város lakosságát, azt az ünnepség után Lenkai Nórától próbáltuk megkérdezni, de érdemi választ nem kaptunk tőle.

Idén nem tartotta fontosnak a Fidesz, hogy helyben külön rendezvényt szervezzen Március 15. alkalmából.

Ez mindenképpen beszédes, hiszen ezek szerint semmi más célja nem volt a tavalyi rendezvénynek, minthogy megpróbálja felhívni a figyelmet Lenkaira, akinek egyébként a választások előtti egyik felmérés szerint, még az 5%-ot sem érte el az ismertsége a városban.

Az ezer sebből vérző szombathelyi Fidesz egyébként annyira megvan tépázva, hogy a 4 listás mandátummal rendelkező képviselőből, mindössze egy érezte úgy, hogy képviselnie kell a szervezetet Március 15-én. Illés Károly magányos farkasként vonult, koszorúzott, képviselte a kormányoldalt.

Fotó: Illés Károly Facebook

Hol voltak a többiek?

Korábban a nemzeti ünnepen komoly szervezéssel, buszokkal vitték Szombathelyről a Fidesz szimpatizánsokat Budapestre, Orbán Viktor ünnepi beszédére. Idén ennek nyomát nem találtuk.

Amíg a Győri Fidesz Facebook-oldala tele van a fővárosban ünneplő és a tömegben lévő szimpatizánsok, helyi pártvezetők fotóival, addig a Szombathelyi Fidesz oldalán csupán a központi tartalmak vannak újraosztva.

Kutatások eredményeképpen csupán Horváth Gábor szombathelyi fideszes önkormányzati képviselő oldalán találtunk egy bejegyzést, ami arról tanúskodik, hogy ott volt a Nemzeti Múzeumnál Orbán beszédét hallgatva, Szombathely táblát tartva, amiben néhányan még partnerei voltak.

Fotó: Horváth Gábor Facebook

Hogy ez Horváth magán akciója volt, erre abból következtetünk, hogy a Fidesz szombathelyi oldalán “hivatalos” bejegyzés erről nem született.

Mintha jelenleg vezér nélkül maradt volna a Fidesz Szombathelyen. Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térségének parlamenti képviselője például egyik ünnepségről sem posztolt. Sőt, gyakorlatilag február 15-én leállt a Facebook-oldala. Azóta ugyanis egyetlen bejegyzés sem került ki.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.