Osztrák befektetőkkel is színesítenék Győr gazdaságát

ugytudjuk.hu 2025-02-06 13:21:58
A Pintér Bence polgármester úgy látja, hogy az önkormányzati bérlakások ügyében sokat tudna tanulni a város a bécsi és más osztrák példákból.

Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum), Győr polgármestere fogadta Astrid Harz asszonyt, Ausztria magyarországi nagykövetét és Iván György tiszteletbeli konzult, a Höldmayr Hungária Logistics Kft. ügyvezető igazgatóját. A találkozón a felek egyaránt fontosnak tartották, hogy olyan együttműködést alakítsanak ki, ami elősegíti Győr gazdaságának színesítését. Emellett szó esett testvérvárosi kapcsolat létesítéséről, bérlakások kérdéséről és a jövőbeni együttműködési lehetőségekről Ausztria és Győr városa között.

Astrid Harz-ot 2024 augusztusában nevezték ki Ausztria magyarországi nagykövetének. A találkozón kiemelte, nagyon fontosnak tartotta, hogy minél rövidebb időn belül egyeztető látogatásra érkezzen Győrbe.  Pintér Bence polgármester hangsúlyozta, Győrnek sok fontos közös ügye van Ausztriával. A térségből sok az ausztriai munkavállaló, élénkek a gazdasági kapcsolatok. Kiemelte, a gazdaság területén egyértelműen szükség van az ütemváltásra azért hogy, ne csak egyetlen iparág legyen a meghatározó a városban. Emellett szeretnének nyitni a szolgáltatások irányába és közös programokkal, rendezvényekkel fűznék szorosabbá a kulturális kapcsolatokat.

Pintér Bence elmondta, várhatóan egy-két hónapon belül elkészül a város gazdasági programja, amit majd a közgyűlésnek el kell fogadnia. Két fontos területen biztosan megoldást kell találni. Az egyik az infrastruktúra és a lakhatás kérdése, a másik a munkaerő megtartása. A polgármester úgy látja, hogy az önkormányzati bérlakások ügyében sokat tudna tanulni a város a bécsi és más osztrák példákból.

Astrid Harz szerint a legfontosabb a hosszú távú gazdasági együttműködési stratégia kidolgozása, és az elkészítő munkálatokba érdemes bevonni a vállaltokat. Felajánlotta, hogy az elkészült stratégia alapján közvetíteni fog a város és azok között az osztrák cégek között, akik szívesen vennének részt az együttműködésben. Hangsúlyozta, az osztrák társaságok szívesen fektetnek be, de ennek alapfeltétele, hogy legyenek meg a jól átlátható stabil alapok.

Iván György hozzátette, a Kereskedelmi- és Iparkamarával közösen létrehozható olyan gazdasági fórum, amelyen a város nagyobb vállalatai tudnának egymással kommunikálni. A lakhatási problémák kezelése Iván György szerint is fontos, megoldandó probléma a munkaerő-megtartás szempontjából is. Nagykövet asszony ehhez hozzáfűzte, a bécsi modell átvételét nem javasolja. Ugyan azt még az Egyesült Államokban is jó példának tartják, de szinte senki nem követi, mert rendkívül költséges a megvalósítása. Felvetették, hogy ezen a területen is létre lehetne hozni egy osztrák-magyar munkacsoportot, akik megvizsgálnának a már működő városi rendszereket. Ezekből Győr átvehetné a pozitívumokat, a hibáiból pedig tanulhatna.

Ezt követően a testvérvárosok kérdésére tértek rá. Astrid Harz nagykövet asszony sajnálatát fejezte ki, hogy Győr ugyan néhány kilométerre fekszik az osztrák határtól, de egyetlen osztrák várossal sincs testvérvárosi kapcsolata. Pintér Bence szerint is ez egy súlyos hiányosság. Keresik a kapcsolatot azokkal a városokkal, amelyekkel Győr testvérvárosi kapcsolatot tudna létesíteni. Nagykövet asszony ebben is felajánlotta a segítségét.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.