Luxusautó-bérlés: Hiába várták, a Győr+ vezérigazgatója nem ment el a polgármesteri egyeztetésre

Farkas Bazsi 2025-02-02 10:00:00
Pintér Bence azt írja, nem is számított másra. A téma a luxusautó bérlése lett volna.

Az Ugytudjuk.hu derítette ki, hogy havi bruttó 705 ezer forintért bérel a Győr+ Zrt. egy Audi személygépkocsit Panda Ákosnak, a cég vezérigazgatójának. Pandát hiába kerestük, hogy az autóbérléssel kapcsolatban felmerült kérdéseket feltegyük neki, ő azt mondta, hogy mivel álláspontja szerint ezek nem közadatok, így nem fog ezekre válaszolni.

De nem csak szerkesztőségünk, hanem Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) győri polgármester is érdeklődött az autóbérlés után. Éppen ezért egyeztetésre hívta Pandát, aki nem jelent meg a kitűzött időpontban.

A polgármester azt írta, nem lepte meg a dolog.

"Panda Ákos, az önkormányzati tulajdonú Győr+ vezérigazgatója meghívásom ellenére nem jött el a találkozóra, amit azért kértem, mert kiderült, hogy 705 ezer forintért béreltet magának luxusautót a város pénzén. Nem vagyok naiv, számítottam erre a fejleményre, a lehetőséget azonban biztosítani akartam: az ajtóm Panda Ákos előtt is nyitva állt" - írja a témával kapcsolatban Pintér Bence.

A polgármester így folytatja: "Természetesen nem hagyjuk annyiban a dolgot, a város pénzével senki sem szórakozhat. Első körben adatigénylést nyújtunk be. Azt kívánjuk megtudni: milyen bérlési és felmondási feltélekkel bérli a Győr+ Panda Ákos luxusautóját. Szeretnénk tudni, hogy egészen pontosan mi kerül Panda úr luxus Audiján havi 705 ezer forintjába a győri adófizetőknek. 
Ezt azért kell így megtennünk, mert hivatalba lépésem után nem sokkal több cégvezető is megtagadta számomra az adatszolgáltatást. Ehhez jogalapot számukra a közgyűlés fideszes többsége szolgáltatott: elvették ugyanis a polgármester tulajdonosi és ellenőrzési jogait, és a fideszes többségű, semmit sem ellenőrző bizottságnak adták. A kérdést így kénytelen vagyok jogi útra terelni.

Az adatigénylés során megszerzett információk alapján pedig megtesszük a szükséges lépéseket."

Fekete Dávidot, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét szerdán kerestük a témában. A képviselő azt ígérte, hogy emailben fog válaszolni az elküldött kérdéseinkre, ám eddig választ tőle nem kaptunk. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.