Lippai Norbert a Markusovszky Kórház új főigazgatója

ugytudjuk.hu 2025-01-23 15:18:00
Január 15-től tölti be a tisztséget.

Új főigazgató, Dr. Lippai Norbert irányítja a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat 2025. január 15-től - áll a kórház szerkesztőségünknek eljutatott közleményében.

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter megbízólevelét Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár adta át az új intézményvezetőnek. Az eseményen jelen volt Vámos Zoltán főispán, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Dr. Nemény András Szombathely MJV polgármestere is.

Dr. Takács Péter államtitkár köszöntő beszédének elején az elmúlt évtizedekben végzett munkájukért köszönetet mondott Prof. Dr. Nagy Lajos és Dr. Stánitz Éva főigazgatóknak. Kiemelte, hogy egy kórház vezetése komplex tudást igényel, ezért a Belügyminisztérium új kiválasztási rendszert vezetett be a tavalyi évben, aminek keretében a pályázati úton jelentkező főigazgató-jelölteket többlépcsős folyamatban választották ki.

Az ünnepségen résztvevőket Dr. Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese is köszöntötte. Elmondta, hogy az utóbbi években személyesen is meggyőződött arról, hogy a szombathelyi kórház szakemberei és menedzsmentje kiváló munkát végeznek, aminek köszönhetően a vármegyei kórház ma már az egész nyugat-dunántúli régióban vezető szerepet tölt be.

Az új főigazgatót a vas vármegyei polgárok nevében Dr. Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte. Mint elmondta, az elmúlt évtizedekben közel 60 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a kórházba. Kiemelte, hogy a Markusovszky kórház az itt élők számára nem csak egy intézmény, hanem egy ÉRTÉK, köszönhetően az elmúlt közel száz év legendás igazgatói és orvosai munkásságának. A nagy elődök hagyatékának ápolásához és továbbfejlesztéséhez jó munkát kívánt az új főigazgatónak.

Dr. Lippai Norbert főigazgató székfoglaló beszédében - megköszönve a belé vetett bizalmat - elmondta, kiemelt célja, hogy a vármegyei intézmény maradéktalanul megfeleljen az elvárásoknak, így a magas színvonalú ellátási portfólió és a folyamatos humánerőforrás-utánpótlás biztosítására is jelentős hangsúlyt fektet. A betegutak hatékony és rendszerszintű menedzselése segítheti az ellátási útvonalak egyszerűsítését, ezáltal növelhető a betegbizalom is, hiszen mindenki megkapja az állapotának megfelelő ellátást.

Ehhez elengedhetetlen a szakma, a lakosság, a társadalmi és közéleti szereplők szoros együttműködése. Ezen célok elérése érdekében kíván a Kórház vezetője lenni, a mindennapi munkában mindig szem előtt tartva a Hippokratészi esküből származó sort, mely hitvallása is egyben:

„Salus aegroti, suprema lex esto” – azaz „a beteg üdve a legfőbb törvény”!

Dr. Lippai Norbert 1997-ben szerzett orvosi diplomát Debrecenben, majd patológiából és citopatológiából tett szakvizsgát. Orvosként első munkahelye a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet volt. Korábban a JászNagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet majd a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatói tisztségét töltötte be. 2025. január 15-től a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

 

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.