A szavazók 82% nemet mondott arra, hogy Győrben parkoló legyen a zöldterület kárára

ugytudjuk.hu 2025-01-20 19:52:00
A Déry, Illyés és Örkény utcaiak formáltak véleményt.

Ahogy arról beszámoltunk szavazást szervezett egy marcalvárosi zöldterületről Nagy Richárd László (Fidesz-KDNP), Marcalváros önkormányzati képviselője. A helyiek arról dönthettek, hogy Marcalvárosban zöldterület fejlesztés, vagyis parkosítás történjen, vagy betonozással egy újabb parkoló létesüljön.

A voksolás eredménye szerint összesen 116-an fejtették ki véleményüket, 82%-uk pedig nem értett azzal egyet, hogy csökkenjen a zöldterület.

"Az elmúlt években Győr városában a legnagyobb érdeklődésre számot tartó témák között mindig megjelent a környezetvédelem; a győri polgárok pedig minden alkalommal egyértelműsítették álláspontjukat: ragaszkodnak az értékes zöldterületekhez és nem lemondani akarnak róluk, hanem inkább bővíteni, fejleszteni szeretnék azokat.

Szükség is van erre, hiszen Győr a magyar városok között hátul kullog az egy főre jutó zöldterület arányában. Zöldterületeink pedig a városban kibocsátott üvegházhatású gázmennyiségnek mindössze fél százalékát nyelik el, szemben az 5,1 százalékos megyei átlaggal" - adta közzé a téma kapcsán Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) győri polgármester. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.