Haladás: Az 55 millió forint kifizetésével nem szűntek meg a súlyos gondok és továbbra is fennáll megszűnés veszély

Farkas Bazsi 2025-01-10 17:23:00
Ma sem kaptak fizetést az alkalmazottak.

Ugyan január 10. van és a szerződés szerint legkésőbb a hónap 10. napján kellene fizetést kapnia az alkalmazottaknak, a mai nap senkinek sem utalt bért a Haladás VSE - értesült lapunk. 

Ezzel már a negyedik hónapot könyveli el az a 68 dolgozó, aki kitart a csőd szélén álló szombathelyi sportegyesület mellett. 

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk a HVSE tartozásaival, akkori számításaink szerint csak a 4 havi elmaradt bér, 200 millió forintot tesz ki.

A klub ma egy írást jelentett meg hivatalos weboldalán. Ebben arról írnak, hogy 

"bár nagyon sokan úgy gondolják, hogy az a bizonyos NAV 0-ás igazolás minden viharfelhőt elkergetett a Haladás VSE fölül, ez koránt sincs így. 

A szurkolók és Schäfer András által összegyűjtött valamivel több, mint 55 millió forint arra volt elegendő, hogy az NB III.-as felnőtt futballcsapat átkerülhetett a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. égisze alá, és tavasszal folytathatja a pontvadászatot. A súlyos gondok és a megszűnés veszélyének ellenére szakosztályaink folytatják a munkát. A nehéz anyagi helyzetből fakadó változások miatt is szinte minden sportágunk működik, és továbbra is foglalkozik a versenyzőivel."

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.