Kiírták a velemi Avar szálló felújításának közbeszerzését

Farkas Bazsi 2025-01-06 17:22:53
Szent Vid Házként éled újjá a sokat látott épület. Első ütemben a diákszálló épülete újul meg.

2020 augusztusában, elsőként az Ugytudjuk.hu írt arról, hogy megmenekülhet a velemi, egykori Avar Szálló, új nevén Szent Vid Ház.

Az épületegyüttes még az 1960-as évek második felében épült KISZ tábornak, 1986-ban pedig a főépület korszerűsítésre, illetve bővítésre került. A szálló területén három szállásépület, egy faházakból álló egység és két sportpálya is található. Jelenleg a terület állami tulajdonban van, a Nemzeti Vagyonkezelő kezelésében, ezt egyébként tábla is jelzi. 

A rendszerváltás után a megye kezelésébe került át, majd 2011-től teljesen elhagyatottan áll és pusztul ez a valaha igen szép, és egykoron fiatalok ezreinek a táborozását szolgáló épület - írtuk akkor.

 

Az ingatlan most a Szombathelyi Egyházmegyéhez került át, a cél pedig egy új ifjúsági oktatási központ, és tábor épületének kialakításában fogalmazódott meg.

A felújítás 2020-ban megbecsült összege 2 milliárd 700 millió forint volt.

Hogy hol állhat meg a mostani árak mellett a beruházás egyelőre még nem tudni. Mindenesetre az Egyházmegye októberben kiírta a közbeszerzést. 

 

Azt tudni kell, hogy az épület átépítését három ütemben valósítja meg az beruházó. Első ütemben a Diákszálló épülete újul meg.

Ahogy az anyag írja: “A cél olyan képzési központ és ifjúsági tábor kialakítása, amely egész éves használatot biztosít az képzéseinek, emellett a nyári szezonban alkalmas nagy létszámú táborok és rendezvények befogadására. A szálláslehetőségen felül az épület tehetséggondozási-, hitéleti nevelési program, megvalósításához szükséges közösségi- és oktatási tereket biztosítson. Fontos, hogy a meglévő épületek is a mai kor igényeinek, 21.századi használati követelményeknek megfeleljenek.”

Az elképzelés szerint a diákotthon 60 fő befogadására lesz alkalmas. 

A kiírás külön kitér arra, hogy a tervezett rendeltetésnek megfelelő számú parkoló és a megközelítés megtervezése is a pályázó feladatai közé tartozik.

 

A kivitelezésre a nyertes kihirdetése, majd a szerződés megkötése után 13 hónap áll rendelkezésre. 

Egyébként az Egyházmegye már korábban megtisztította a területet és az épület életveszélyt okozó elemeit eltávolították annak érdekében, hogy a felméréseket meg lehessen kezdeni. 2023-ban a tervezési közbeszerzést kiírták, a felmérési tervek elkészültek. A fejlesztéssel érintett területen a zöldterület-kezelés és a karbantartási munkák folyamatosak voltak.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.