Enyhe, de szeles, változékony idő várható a héten

ugytudjuk.hu 2025-01-06 09:56:03
A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak.

Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani hétfőtől, és több hullámban érkezik csapadék is.

Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani hétfőtől, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a gyengén és közepesen felhős ég mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegységben viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű.

Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat. A többfelé erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, ezzel együtt veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számítani lehet.

Szerdán a hajnali órákban az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.

Pénteken erősen felhős vagy borult időre lehet számítani és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű, az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap erősen, illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék - jellemzően hó, havas eső - is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban mínusz 6 és 0, délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható.

, majd a hét végére lehűlés érkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.