“Igen sokat kérdezgették az ellenzéki képviselők, hogy mi a helyzet a kamionnal, így hát eladtuk”

Farkas Bazsi 2024-12-18 10:07:51
Kondora István, Sárvár polgármestere szerint igazságos volt, hogy a 15 felügyelő bizottsági helyből, mindössze kettőt kapott az ellenzék.

Sűrű volt a decemberi testületi ülés Sárváron. Bár az ellenzék tiltakozott, a testület mégis döntött annak a kamionnak ez eladásáról, amit korábban az önkormányzat vásárolt, majd pályáztatás nélkül bérelhette Varga Jenő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő cége a C.P. Portál Kft. Végül ez a cég is vette meg a járművet, pályáztatás nélkül.

De döntöttek az önkormányzati cégek felügyelő bizottságainak helyeiről is. A 4 cég, 15 bizottsági helyére összesen egy-egy javaslatot tehetett a Sárváriakért Egyesület.

Az ülés után beszéltünk Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.

1 millió 700 ezer forintot nyert az önkormányzat a kamion eladással, akkor lehet, hogy ezzel kellene foglalkoznia a hivatalnak? Már a gépjármű adásvétellel. Van már tervben újabb kamion, vagy autó vásárlás?

Nem ezzel foglalkozunk. Azzal foglalkozunk, hogy 2018-ban ezt a gépjárművet mi olyan megfontolásból vettük, hogy saját hatáskörben meg tudjuk oldani az illegális hulladék elszállítást. A Varga úr egyetlen szempontból került ebbe a képbe, és ezt gyorsan meg is léptük, hogy neki lett olyan szerződése, a hulladékszállítóval, ami lehetővé teszi, hogy ezt el lehet szállítani. Aztán az utóbbi időben igen sokat kérdezgették itt az ellenzéki képviselők, hogy ez hogy van. Ezért én ezelőtt néhány hónappal azt gondoltam, hogy inkább adjuk el. Legyen tiszta ez a képlet.

Mi ezen az üzleten nem vesztettünk, de nem is volt a világ legjobb üzlete.

De nem csak itt, hanem mondjuk a zöldterület gondozásban is hasonló kérdés merül fel, hogy megoldjuk magunk, építsünk erre egy önálló vállalatot, vagy sem.

Nekiálltunk számolni, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ami évtizedek óta jól működött a városban azt nem fogjuk megváltoztatni, hanem kiszervezzük külsős vállalkozónak. Ugyanez a helyzet a hulladékszállítás esetében is. Vagy például az apró-cseprő kisebb útjavításokkal is.

Arra jutottunk, hogy kialakítanánk egy olyan kis csapatot, akik az út, padka, kátyúkat, megoldja.

A szúnyoggyérítés kapcsán is hasonló dilemmában vagyunk. Ezt ugye központilag a katasztrófavédelem intézi, na de nem mindig akkor, amikor azt a városlakók igényelnék. Olyan dilemmában vagyunk, hogy vegyünk egy szúnyoggyérítő gépet, vagy egy vállalkozónak ezt is adjuk ki, mert rutinosabban, gyorsabban, olcsóbban meg tudná oldani.

Elég széles a portfóliója a C.P. Portálnak, esetleg ők is szóba jöttek?

Mindenki szóba jött, aki versenyez erre. 

Örülök, hogy a versenyeztetést szóba hozta, mert sem a kamion üzemeltetésére, sem pedig az adásvételre nem volt versenyeztetés.

Annak idején, amikor megvettük, akkor gyorsan kiszámoltuk, hogy akkor, nem fogjuk tudni üzemeltetni…

Nem kellett volna ezt még a vásár előtt megvizsgálni?

Lehet, még ez is lehet, hogy meg kellett volna nézni. Így alakult, most már 6 éve működik így, változik a világ és változnak a lehetőségek.

Viszont a választók jó része még mindig szereti, ha átláthatóan működik az önkormányzat. Volt ma egy javaslat, hogy minden, a kamionnal kapcsolatos dokumentum kerüljön nyilvánosságra.

A számlák megvannak, csak olyan mennyiség, hogy azt most nem hoztuk be.

De maga az előterjesztés sem került fel a város hivatalos weboldalára. A 16. napirendi pont, ami a kamion adásvételt tartalmazza, még az egyebek megjelöléssel van.

Ez jegyző asszonynak a feladata.

Nem lett volna mindenki számára megnyugtatóbb egy tiszta és átláthatóbb körülmények között meghozott döntés a kamion kapcsán?

Akármit csinálunk, mindenhogy forszírozzák a kollegák.

Hát nem egy átlagos történet, hogy egy önkormányzat vásárol egy kamiont, nem önkormányzati cég, hanem maga az önkormányzat. Majd egy testületben ülő képviselő tulajdonában álló céghez kerül a kamion, majd eladásra. Ha a kocsmában egy kisfröccs mellett valaki azt mondja, hogy ez nem kóser, lehet igaza van.

Én ezt nem tudom. Ezt önök jobban tudják és a kollegáim is jobban tudják, ezt nálam.

Hadd folytassam egy másik témával. Az ülésen külön szóba hozta azt a közleményt, amint a Sárváriakért Egyesület adott ki, és amiben arra kérték, hogy a választási eredménynek megfelelően kapjanak felügyelő bizottsági helyeket. Ugye ez a bizottsági helyeknél nem sikerült, mert a testület egyharmadát adják ők, de mégis a helyek ötödék kapták meg a bizottságokban. A felügyelő bizottságokban végül kettőben kaptak egy-egy helyet.

Az 50%.

A 4 felügyelő bizottságban, összesen 15 hely van, és abból kaptak kettőt az ellenzékiek, az nem 50%.

50%-ban vannak, 50%-ban nincsenek, ezt így fogadja el.

Pont abban a Sportfólió FEB-ben nem kaptak helyet az ellenzékiek, ami 25 millió forintot kapott a legutóbb polgármesteri saját hatáskörben hozott döntés után.

A Sportfólió kérdése vissza fog jönni, mert elég rögös úton jutottunk el oda, ahol most tartunk. Pont a covid alatt nyitottuk meg és teljesen felborult minden. Az első 4-5 hónap nagyon jó volt, ha minden maradt volna úgy, akkor nincsen baj. Maradjunk annyiban, hogy az Aréna működése nem egy profitorientált vállalkozás. Mindenhol be kell tenni.

A Sárvár fürdő sem profitorientált, majdnem mindenki finanszírozza a fürdőjét, de nekünk 22 éve nem kellett betennünk egyetlen fillért sem a működéshez.

Hadd térjek vissza a felügyelő bizottsági helyekhez. Csak két példa: a Vasivízet több önkormányzat tulajdonolja, a legnagyobb tulajdonos Szombathely, ahol ellenzéki vezetés van. A vezérigazgatót ők javasolják, Krenner Róbert jelenleg, aki betölti ezt a pozíciót. A FEB elnökét úgy hívják, hogy Bebes István, Körmend volt polgármestere, aki fideszes. A szombathelyi színház FEB elnökét úgy hívják, hogy Lenkai Nóra, aki a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje volt. Tehát van azért arra példa, hogy nem fele-fele, hanem, hogy mindenhova kapnak ellenkező színezhetű politikai szervezetek felügyelő helyet.

Nem szívesen minősítem a szombathelyi példákat. Én úgy gondolom, hogy ez egy tisztességes ajánlat a Sárváriakért Egyesületnek. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.