Varga Jenő: “Szavazok vagy nem szavazok, teljesen mindegy”

Farkas Bazsi 2024-12-16 09:40:00
A sárvári kamion adásvételéről nyilatkozott a fideszes önkormányzati képviselő.

A múlt héten tartottak testületi ülést Sárváron. Ahogy arról az Ugytudjuk.hu beszámolt, többek között a sárvári önkormányzat által 2018-ban vásárolt kamion adásvétele is napirenden volt.

A kamiont egy percig sem használta a sárvári önkormányzat. Megvásárlása után néhány nappal bérbe vehette a C.P.Portál Kft. Az a cég amelyik a Varga-család tulajdonában van. Többek között Varga Jenő (Fidesz-KNDP) önkormányzati képviselő is tulajdonos.

A kamiont a múlt héten - pályáztatás nélkül - megvásárolta a Kft. Az üggyel kapcsolatban az ülés után kérdeztük Varga képviselőt.

Fotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

Nem érzi, hogy kötelessége lett volna érintettséget bejelentenie a szavazásnál, és távol maradni tőle?

Nézze a szavazást nem befolyásolta. Szavazok vagy nem szavazok, teljesen mindegy. 

Pontosan ezért, nem kellett volna bejelenteni?

Bejelentem akkor is, 5-4, vagy hát jó most 6-4, akkor így. Van bent igazság nem mondom egy szóval sem. De meg fogja nézni a főjegyző asszony, hogy ez szabályos volt így, vagy sem.

Az előterjesztés szerint 15 és fél millió forintot költöttek rá a kamionra. 12 millió forintért vásárolják meg, így összesen 27 és fél millió forintról beszélünk. Ez miért éri meg a cégnek, amikor a sárvári önkormányzat 10 millió forintért vette a járművet? 

Mi csakis Sárvár város érdekében csináljuk ezt. A szemetet elhordani. Mert, amit Sárvár környékén felhalmoztak, szemetet, azt senki nem hordja el.

De a cégnek ezért fizet a város.

Nem, ezért nem fizet a város. Mi nem állunk a várossal kapcsolatban. 

A C.P. Portál nem áll a várossal kapcsolatban?

Mi az STKH-val állunk kapcsolatban. Most, hogy az STKH mit számláz azt mi nem tudjuk.

Na, de a céghez folyik be az a pénz?

Én nem tudom. Nem foglalkozok vele. 

Ezek szerint még Ön előtt is elég sok az ismeretlen az ügyben. A Sárváriakért Egyesület éppen ezért kért egy átfogó képet az ügy minden részletével, számlák közzétételével, pénzügyi szakember bevonásával. Ön mégsem szavazta meg.

Menjenek be, kérjék ki, leadtuk az összes számlát az önkormányzathoz. 

Ha Önnek ennyire tiszta a lelkiismerete, akkor miért nem szavazta meg a javaslatukat?

Az, hogy én mire szavazok, az a saját kompetenciám, nem?

Nem teljesen, mert Önt megbízták a szavazók…

Ne, ne, ne. Én azzal nem foglalkozom, hogy Ön most mit mond ezzel kapcsolatban. 

Én csak kérdezek.

Én meg csak konkrétan mondom, hogy én tiszta lelkiismerettel szavaztam meg. Én nem látok ebben semmi kivetnivalót. Én dolgozok most is, meg a cég is dolgozik. Habár már, én csak tanácsadóként. Én már kivonultam belőle, 70 éves elmúltam.

Ha már szükség van egy kamionra az illegális hulladék elszállításához... 

Nem csak az illegális hulladék, hanem vannak itt a városban olyan hulladékok, amiket szintén meg kell oldani el kell szállítani.

Nem lett volna tisztább, ha nem az önkormányzattól vásárol a cége egy kamiont, hanem a piacról teszi ezt meg, és akkor ez a sok kérdés nem merül fel.

Annak idején ezzel a dologgal megbíztak engem, elvállaltam, én ekkor nem is foglalkoztam ezzel, megmondom őszintén. Én csak azt néztem, hogy a városból el tudjuk szállítani ezt az illegálisan lerakott hulladékot. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.