Básthy Béla: “Megvan tehát a remény arra, hogy a már elkészült gyalogos-kerékpáros hidunkon át tudunk majd menni.”

Farkas Bazsi 2024-12-11 08:45:19
Dehogy mikor lehet valóban használni Kőszeg sehova sem vezető hídját, arról semmit sem tudni.

94 millió 432 ezer 197 forintból új gyalogos és kerékpáros híd épült Kőszegen - számoltunk be róla még 2023. júliusában. 

A beruházás azért volt különösen érdekes, mivel a hídat úgy építették meg, hogy azt a közlekedők nem tudják használni. Az ugyanis egy nagyobb projekt részét képezve nyújtana csatalakozást egy majdan elkészülő intermodális csomópontban.

A beruházás lényege, hogy a kőszegi vasútállomás mellett a városhatárban kapna helyet a buszpályaudvar is. Ez utóbbi egyébként jelenleg a belvárosi Liszt Ferenc utcában van elhelyezve.

Fotó: Farkas Bazsi

Az ismertetett terv szerint többek között egy második számú csomópont is létesülne, a meglévő 87. sz. főút és az Vasútállomás utca és Rákóczi Ferenc utca keresztezése, ide jelzőlámpás irányítást terveznek.

A portál 50 új parkolóhelyet, turistabusz beállót, taxi állomást is említett, de új hidat, na azt nem.

A híd megépítése enyhén szólva is elkapkodott volt. A képviselő-testületben sem értett azzal együtt mindenki, hogy el kell költeni 100 millió forintot egy olyan hídra, amit aztán hosszú ideig senki sem használhat majd.

A városvezetés azonban ragaszkodott az építéshez, így most Kőszegre érkezve mindenki láthatja az egyik oldalán lezárt torzót, ami a semmibe mered.

Az ugyanis biztos - és ezt a Magyar Közút korábban küldött válasza is megerősíti - hogy a híd jelenlegi csatlakozásában található 87-es főúton kerékpárral közlekedni tilos.

“A 87-es főúton eddig sem közlekedhettek biztonsági okokból kerékpárosok. Jelenleg Kőszeg Város Önkormányzatának beruházásában a Gyöngyös-patak felett új gyalogos és kerékpáros híd épül. A városi beruházás lényege, hogy az új kerékpáros átvezetés a jövőben készülő belterületi, főúttal párhuzamos kerékpárúthoz csatlakozzon. 

Így várhatóan a jövőben sem kerékpározhatnak majd a 87-es főúton, hiszen az új beruházások pont azt a célt szolgálják, azért készülnek, hogy biztonságos alternatívát nyújtsanak a két kerékkel közlekedőknek a térségben.”

A legnagyobb kérdés az, hogy mikor épülhet meg az intermodális csomópont. Többen egyébként attól tartanak, hogy mivel a híd fából készült, így mire a beruházás a végéhez ér, addigra a hídon egy komolyabb felújítást kell majd eszközöli.

Fotó: Farkas Bazsi

Idén augusztusban egy technikai jellegű tudomásulvétel miatt ismét a kőszegi testület elé került a csomópont ügye.

A nyilvános jegyzőkönyv szerint az intermodális csomópont megvalósítása érdekében a kormánnyal kötendő támogatási szerződés összeállítása folyamatban van, ehhez pedig a képviselőknek jóvá kellet hagynia a kőszegi térségi közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány és Fenntartható Városi Mobilitási Tervet (SUMP).

Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármester akkor azt fűzte hozzá az előterjesztéshez, hogy:

“Ebben a történetben az az örömhír, hogy zajlanak a Kőszegi Intermodális Csomópont megvalósulásának az előkészületei. Megvan tehát a remény arra, hogy a már elkészült gyalogos-kerékpáros hidunkon át tudunk majd menni.”

Hogy nagyjából mikor következhet be, arról továbbra sem tudni semmit.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.