A családi veszekedés után felgyújtotta a Győr melletti házat a férj

Farkas Bazsi 2024-11-05 11:42:17
A férfi gázpalackokat is a házba vitt.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy 51 éves férfival szemben, aki a családi veszekedést követően felgyújtotta családi házukat.

A vádirati tényállás szerint az 51 éves férfi és felesége 2002-ben kötöttek házasságot, melyből négy gyermekük született. 2021 évre azonban kapcsolatuk megromlott, ezért a feleség 2022 októberében, egy újabb veszekedést követően úgy döntött, hogy a gyermekekkel elköltözik a Győr melletti településen lévő közös otthonukból.

A vádlott már a kiköltözés során elkezdte feldúlni a ház kertjét. Majd mikor a hajnali órákban egyedül maradt az ingatlanban, a szobákba ruhaneműt halmozott fel, azokat benzinnel lelocsolta, a gázzal működő grillsütőt is bevitte a nappaliba és levágta róla a gázcsövet, hogy a gáz a szobába áramoljon, és egy másik gázpalackot is bevitt a házba. Végül az egészet meggyújtotta. Szerencsére a kiáramló gáz nem volt elég nagy mennyiségű, hogy felrobbanjon.

A szomszédok értesítésére kiérkező tűzoltók végül sikeresen eloltották a tüzet. Azonban reális esély volt a tűz tovább terjedésére a szomszédos, épülő ingatlanok felé. Az ingatlan felgyújtásával a vádlott közel 6 millió Ft kárt okozott.

A vádlott a gyújtogatás után tovább indult, és a feleségével közös vállalkozásuk székhelyére ment, ahol elkezdte szétverni a berendezést. Itt közel 2 millió Ft kárt okozott.

A vádlott nem bírta feldolgozni, hogy házassága véget ért, telefonon többször veréssel, megöléssel fenyegette a feleségét. Olyan is előfordult, hogy kiskorú gyermekeinek fenyegetőzött azzal, hogy az anyjukat meg fogja ölni.

A házasság megromlásának időszakában a terhelt sokat veszekedett feleségével, ilyenkor becsmérelte a nőt, volt, hogy a veszekedés során a ház berendezéseit is megrongálta. Ilyenkor arra sem volt tekintettel, hogy a kiskorú gyermekek ennek tanúi voltak, ami bennük nagyfokú félelmet, bizonytalanságot váltott ki.

A férfit az ügyészség közveszély okozásának bűntettével, minősített rongálással, minősített zaklatással és kiskorú veszélyeztetésével vádolja. A terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele, a halmazati szabályokra figyelemmel tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.