Prostitúció Szentgotthárdon

Farkas Bazsi 2024-10-17 18:24:00
Élettársát kényszerítette testének árulására egy férfi.

A Szombathelyi Törvényszék tájkoztatása szerint, a bíróság előkészítő ülésen a más ügyben szabadságvesztését töltő vádlottat folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 7 év fegyházra ítélte. Vele szemben 1 millió 271 ezer 510 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A tényállás lényege szerint a vádlott 2020 elején ismerkedett meg interneten az akkor Baranya vármegyében élő sértettel, aki a családját a vádlottért elhagyta és Jánossomorjára költözött, ahol egy gyárban kezdett el dolgozni. Ezen időszakban is előfordult, hogy a vádlott bántalmazta - a haját húzta, megütötte, megrúgta - a sértettet, aki ennek ellenére munkaviszonyának 2020 márciusi megszűnésekor a vádlottal egy szentgotthárdi házba költözött albérletbe, ahol ekkortól élettársakként éltek együtt.

Mivel egyiküknek sem volt jövedelme, a vádlott utasította a sértettet, hogy regisztráljon egy internetes oldalon és prostitúcióból szerezzen bevételt, mert ha nem lesz pénz, „leszakítja a fejét”. A sértett e fenyegetés és a korábbi bántalmazások hatására fényképeket készített magáról, regisztrált a fenti internetes oldalon, majd akarata ellenére lakóhelyén is prostituáltként dolgozott, az ebből származó bevételt pedig teljes egészében átadta a vádlottnak. A vádlott annak érdekében, hogy a sértett továbbra is folytassa a prostitúciós tevékenységet őt rendszeresen megverte, a falnak nyomva fojtogatta, rugdosta, egy alkalommal egy telefonnal arcon dobta, egyszer fertőtlenítőszerrel leöntötte. A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett, azonban orvosi ellátást nem vett igénybe.

A vádlott ilyen előzmények után arra is kényszerítette a sértettet, hogy szervezzen be valakit prostitúciós tevékenységre, és mivel a sértett nem mert vele ellenkezni, 2020. július 11-én összeismertette egymással a vádlottat és az 1. számú tanút, aki korábban is dolgozott prostituáltként és ismét ilyen tevékenységből akart bevételhez jutni. A vádlott és az 1. számú tanú megegyeztek abban, hogy az 1. számú tanú önként prostituáltként dolgozik, az ebből származó bevétel felét pedig szállás és ellátás fejében a vádlottnak adja.
A vádlott – bántalmazással és fenyegetéssel nyomatékosított – utasítására a sértett folyamatosan felügyelte az 1. számú tanú tevékenységét, őt nem hagyta magára, illetve az általa keresett pénzt – összesen 260.000 forintot – átvette a szolgáltatást igénybe vevő személyektől, amit a vádlottnak átadott, aki a pénzt szintén felélte.

A vádlott 2020. július 17-én a sértettel és az 1. számú tanúval együtt egy pinkamindszenti házba költözött, ahol a fenti életmódot akarta folytatni. Ennek érdekében a vádlott ismét megpofozta és üdítőitallal leöntötte a sértettet, azonban 2020. július 19-én este – miután az 1. számú tanú édesanyja értesítette a hatóságokat – vele szemben rendőri intézkedésre került sor. A sértett ekkor visszaköltözött a családjához, így a vádlottal megszakadt a kapcsolata.

A sértett 2020. március 16. és 2020. július 19. közötti a prostitúcióból legalább 3.630 euró (1 millió 271 ezer 510 forint) bevételre tett szert, amit a vádlott által kifejtett erőszak és fenyegetés hatására neki átadott, a pénzt a vádlott elköltötte, felélte, ilyen módon rendszeres előnyre tett szert.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentetek be fellebbezést.

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.