Illés Károly: Azt nem tudjuk támogatni, hogy a Haladásra egyetlen ellenzéki politikusnak se legyen rálátása

Farkas Bazsi 2024-09-27 18:42:42
A Fidesz-KDNP leköszönő frakcióvezetője szerint, nem az egyesület önkormányzati támogatásával, hanem a delegált személyek “színezetével” volt problémájuk.

Nem támogatja a szombathelyi Fidesz, hogy 20 millió forintot kapjon az önkormányzat kasszájából a Haladás VSE - címmel publikáltunk tegnap cikket a szombathelyi közgyűlés friss történései kapcsán.

Az előterjesztések szerint ugyanis a Haladás VSE és az önkormányzat szorosabb együttműködésének első lépéseként a város 20 millió forintos támogatást ad a Haladás focinak, ám ennek feltétele, hogy a HVSE-be egy elnökségi tagot (Kovács Előd) és egy felügyelő bizottsági tagot (Czeglédy Csaba) az önkormányzat delegál.

Eddig egyébként semmiféle rálátása nem volt a Haladás gazdasági helyzetére a városvezetésnek, ez utóbbi intézkedés oldaná fel azt, hogy kontroll nélkül kerüljön közpénz az egyesületbe.

Ezt nem támogatta a Fidesz-KDNP frakció. Annak vezetőjét, Illés Károlyt a szokásos közgyűlés utáni sajtótájékoztatón faggatuk, a miértekről.

Mi nem a 20 millió forintos támogatás ellen szavaztunk, csak sajnos hiába kértük, egy napirendi pontban szerepelt a kettő: a támogatás, és a személyi kérdések. Mi azt kifogásoltuk, hogy az ellenzéki képviselők egyike sem lett felterjesztve a HVSE bármely pozíciójának betöltésére - mondta Illés, aki azt is hozzátette, hogy szerinte már korábban kellett volna pénzt adni az egyesületnek, mégpedig a Sportkomplexum építményadójából befolyt összeg mértékének megfelelőt.

Illés Károly szerint a Haladás VSE működésére most is van rálátása a városvezetésnek, szerinte ugyanis egy olyan ember ül a felügyelőbizottságban, aki Nemény Andrással (Éljen Szombathely!) jó kapcsolatot ápol.

Illést egyébként emlékeztettük, hogy a Haladás VSE elnökségébe bármely egyesületi tag jelöltetheti magát, így ha most az önkormányzat nem is delegált közülök senkit, ez még nem jelenti azt, hogy jelöltségük esetén ne lenne lehetőség elnökségi vagy felügyelőbizottsági tagság betöltésére.

A választási eredmény tükrében már, hogy milyen arányban lesz a következő közgyűlésben ellenzéki képviselő, jogos kérés, hogy két pozícióból egyet a Fidesz kapjon meg? - tettük fel a kérdést.

Nem feltétlenül, akár a Mi hazánk képviselője is lehetett volna a jelölt. Mi azt mondtuk, hogy legyen ellenzéki, hogy ne csak a városvezetésnek legyen rálátása a Haladásra - zárt így Illés.

Alszámlára kerül a pénz

Ugyan a Haladás VSE egyelőre még a 2023-as évről szóló beszámolóját sem töltötte fel a birosag.hu-ra, annak ellenére, hogy erre május 31-ig törvényi kötelezettsége van minden civil szervezetnek, a szombathelyi városvezetés gondoskodott arról, hogy maximálisan követhető legyen a közpénz útja. 

Szintén ma hangzott el, a közgyűlés utáni sajtótájékoztatók alkalmával a városvezetéstől, hogy a 20 millió forintos önkormányzati támogatást, a HVSE egy, a labdarúgókhoz delegált bankszámlára utalja át, így az NB III-as csapat verseny feltételeit segíti majd. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.