Rekordot döntött a vonulásra összegyűlt kék vércsék száma a Kárpát-medencében

Farkas Bazsi 2024-09-26 17:31:47
11 ezer 751 éjszakázó kék vércsét számoltak 49 különböző helyen.

A tömeges őszi gyülekezés a kék vércsék egyik jellegzetes viselkedése. Az eddigi rekord 43 helyen mintegy 11 160 példány volt, melyet 2014-ben sikerült megfigyelni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kékvércse-védelmi Munkacsoportjának beszámolója alapján, szinte napra pontosan tíz évre rá, 2024. szeptember 18-án megdőlt a rekord, 11 751 éjszakázó kék vércsét számoltak 49 különböző helyen a Pozsonyi-síktól Magyarország síkvidéki- és hegylábi területein át, a Bánságon át egész a Vajdaságig - írja szeresztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Madártani Egyesület. 

Fotó: Szilágyi Attila

Augusztus közepétől a szeptemberi vonulásig nap közben kék vércsék kisebb csapatai sok helyen megfigyelhetőek, amint egy-egy gabonatarló felett szitálva zsákmányolnak az ilyenkor rajzó hangyák, az őszre felszaporodó sáskák és mezei pockok sokaságából vagy a rögökön ülve tollászkodnak. Ezek a csapatok azután éjszakára összeverődnek, így a sík vidékek kevéssé zavart facsoportjaiban akár több ezer madár is együtt tölti az éjszakát. Az MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport (www.falcoproject.eu) koordinálásával zajló monitoringban szlovákiai, romániai és szerbiai természetvédelmi szervezetek, valamint a hazai nemzetipark-igazgatóságok és az egyesület önkéntes megfigyelői és főállású szakemberei számlálják heti rendszerességgel a kék vércséket minden ősszel. A közel 100 megfigyelő 20 éves munkája révén egyre jobban kezdjük megismerni ennek a kivételes fajnak a vonulási viselkedését. Napokon belül elkezdődik azonban az intenzív vonulás, a vércsék túlnyomó többsége elhagyja régiónkat, hogy 8500 kilométeres vándorútja végén Afrika déli részében töltse a telet.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.