Dézsi szerint a covid volt az oka a győri SZMSZ módosításának

Farkas Bazsi 2024-09-25 17:13:00
Továbbra sem fért be Pintér polgármester a "kiegyensúlyozottan működő" győri közmédiába.

Még kedden reggel is érkeztek módosító javaslatok ahhoz a vadonatúj Szervezet Működési Szabályzathoz, amit a ciklus utolsó közgyűlésén tárgyalt, majd el is fogadott a fideszes többségű győri képviselő-testület.

A szavazás után tartott sajtótájékoztatóján Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) megválasztott polgármester azt mondta, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt bárki képes lett volna elolvasni a több száz oldalnyi anyagot.

Az ülés közben az aljegyző is elmondta, hogy maga a hivatal sem tudta teljes egészében megvizsgálni az új működési szabályzatot. 

Mint az ma kiderült, a tegnap elfogadottak szerint a fideszes többségű testület alapvető jogokat vont el a polgármestertől, a jogokat pedig egy jövőben megalakuló grémium a Frakcióvezetők Értekezlete fogja gyakorolni. 

Vagyis a legnagyobb számban képviselőket tömörítő Fidesz frakció vezetője fogja eldönteni, hogy:

    • milyen napirendi pontokról dönthet a Közgyűlés, és arról is, hogy milyen képviselői előterjesztések kerülhetnek egyáltalán a Közgyűlés elé: tehát lényegében miről tárgyalhat a Közgyűlés;
    • tehet-e a polgármester szóbeli előterjesztést, tehát szabadon javasolhat-e bármit az általa vezetett város döntéshozó szervében;
    • mikor ülésezhet a Közgyűlés. 

"Az a szervezet működési szabályzat, amiben mi dolgoztunk, ez azért a covid alatt többször módosult. Olyan jogokat adott a polgármesternek, amik azért jelentős döntések meghozatalára is lehetőséget adtak. Illetőleg hát az a fajta együttműködés és párbeszéd ami a jelenleg polgármester, vagyis én és az önkormányzati legnagyobb frakció között egy komoly munkakapcsolat volt. Ez a munkakapcsolat veszélybe került azzal, hogy egy olyan új polgármestere kerül a székbe, aki még az identitását is megtagadja. Hiszen mindig civilnek állítja be magát, és hát ő MSZP, LMP és Momentum színekben jutott be az önkormányzatba" - ezt már ma reggel mondta a Győr+ Rádióban Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) leköszönő polgármester, aki egyébként tegnap nem szavazta meg az általa beterjesztett monstre SZMSZ módosítást.

Méltatlan lett volna tőlem, ha én az utódomnak a jogköreit korlátoznám - magyarázta ezzel Dézsi a szavazását. Csakhogy ha Dézsi, mint polgármester nem terjeszti be a napirendi pontot, akkor a testület nem tudja megszavazni azt. Tehát, ha áttélesen is, de igenis korlátozta utódja jogköreit. 

Továbbra sem ad a kiegyensúlyozottság látszatára a Győr+

Szeptember 1-én nevezték ki a Győr+ Média Zrt. élére Panda Ákost, a Győri Civilek Körének Egyesületi elnökét. Az egyesület az önkormányzati kampány ideje alatt lejárató plakátokat jelentetett meg, ami az ellenzéki jelölteket próbálta meg gúnyosan ábrázolni.

Panda kinevezésével kapcsolatban Dézsi korábban azt mondta, hogy hiteles tájékoztatást vár majd el.

A keddi közgyűlésről közel 3 percben tudósított a Győr+ tegnap esti híradója. Pintér Bence a testületi ülés alatt tartott sajtótájékoztatót, az SZMSZ módosítással kapcsolatban, ám a helyi önkormányzati tévébe ez nem fért be.

Mint ahogy a leendő polgármester nyilatkozata az ülésről a gyorplusz.hu-n megjelent online tudósításba sem fért be. 

De eddig a rádióban sem mondhatta el véleményét, ahogy arra Dézsi Csaba András rendszeresen lehetőséget kap a szerkesztőktől.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.